Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)
II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig
egyformán demokratikus, egyformán németellenes és egyformán nyilasellenes párt, 3 éppen úgy, mint ahogy az ideiglenes nemzetgyűlés tagjai is mind az öt demokratikus pártból választattak, és ahogy az ideiglenes magyar kormány is mind az 5 demokratikus pártból állíttatott össze. Aki tehát ezzel az elvvel ellentétes módon akarja a helyi polgárőrséget kiválasztani, az ellentmond a miniszterelnöki rendeletnek, és azt szabotálja. Felhívom ezért a Polgármester és Főszolgabíró Urakat, sürgősen intézkedjenek, hogy a járásuk községeiben ezek szerint az elvek szerint választassanak ki a polgárőrök, éspedig a helyben megalakult politikai pártok számaránya szerint. A polgárőrség parancsnokául egy kifogástalan, erélyes, agilis ember választassék ki, akinek a kezébe legyen letéve a község közbiztonsága. Amelyik községben valamelyik politikai párt túlnyomó többségben van, ott a polgárőrség szintén így legyen összeállítva. A polgármesterek az így összeállított polgárőrség személyzetéről névjegyzéket terjesszenek a vármegye alispánjához, aki a fegyvertartási engedélyeket az orosz katonai parancsnokságnál meg fogja szerezni a vármegyei rendőrség vezetőjével egyetértően. A községek nemzeti bizottságai a polgárőrség tagjainak politikai megbízhatóságát bírálják meg a fent lefektetett irányelvek szerint. Eger, 1945. március hó 18. P.H. Milassin főispán Egyoldalas gépelt tisztázat a főispán pecsétjével ellátva. — HmL. Gyöngyös, v. pm. ir. 165411945. ikt.sz. 39/1945. alapsz. 1. A Magyar Közlöny 1/1945. számában jelent meg 1945. január hó 4-én, melyet Bartha alispán már január 19-én részletesen ismertetett a polgármesterekkel és főszolgabírákkal. (HmL. Gyöngyös v. pm. ir. 39/1945. ikt.sz. 39/1945. alapsz.) 2. A felszabadulást követő hónapokban parázs vitát váltott ki a polgárőrség összetételének kérdése. A hivatalos alapelvet a megye alispánja az előbb idézett rendeletében szögezi le, amikor kimondja, ,,a polgárőrséget a pártközi béke megóvása céljából minden pártból egyenlő arányban kell toborozni, és a felfegyverzésnél is ügyelni kell arra, hogy a különböző pártok tagjait képező polgárőrök minden pártból egyenlő arányban legyenek felfegyverezve." Ennek az elvnek a megvalósíthatóságát kezdetben csökkentette az a gyakorlat, hogy a rend fenntartásához nélkülözhetetlen fegyvereket a szovjet katonai parancsnokság csak kommunista párti polgárőröknek 231