Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)

II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig

megyében már mindenütt helyén van, indítaná meg azt a nagy­szabású harcot, amelyet a társadalomért, a tömegek ellátásáért, a kenyérért az elkövetkező hónapokban folytatnunk kell. Ezen bizottságok megállapítanák községenként a legrövidebb időn belül, hogy hánv igája van a községnek, esetlegesen ha szükséges, a kormány intézkedésének megfelelően a tehénállományt is igára fognák be, és az egymáshoz közel eső községeket, amennyiben ott igahiánv van, a többi község igájával segítenék ki. Megállapítást kell, hogy nyerjen: mennyi traktor és cséplőgép, mennyi eke és borona áll a mezőgazdasági munkálatok rendelke­zésére, de szükségszerű megállapítani azt is, hogv a megye ter­mékeny területének milyen hányada van már bevetve, és milyen az a terület, amely még bevetésre vár. Pártunk tudatában van azoknak a szörnyű nehézségeknek, amelyekkel a munka megindítása jár. Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy a tavaszi vetéshez vetőmag alig van. Meg kell találnunk a módot ahhoz, hogy a maximális eredményt elérhessük a terme­lésben a demokratikus pártok és a nemzeti bizottságok közre­működésével. Szükségesnek látjuk — haladéktalanul a bizottságok meg­alapítása után — a tiszántúli részekkel való kapcsolatokat felvenni, amely országrész még az ősz elején került a felszabadító Vörös Hadsereg kezére, és így valószínű az, hogy tavaszi vetőmaghiá­nvunkat onnan pótolni tudjuk. Természetesen már most megjegyezni kívánjuk, hogy nem hanyagolhatjuk el a burgonya- és kukorica-vetőmag ügyét sem, amely tudomásunk szerint Szabolcs vármegyében nagy mennyi­ségben fellelhető, de a városunk környékén lévő falvakban is, pl. Aranyos, Szúcs, Mikófalva stb. Az utóbb megemlített vető­magvakból, illetve burgonyából nagy mennyiségű tartalék van, amelyeket felderítés után szintén számításba kell venni. Nagy szüksége mutatkozik annak, hogy Eger vidékét a leg­rövidebb időn belül úgy a mezőgazdasági termelés, mint a kerti gazdaságok munkájára megszervezzük. A januárban kibocsátott kormányrendelet szerint a város lakosságának néhány 100 • -öl veteményes kert céljaira alkalmas területet kell juttatni, és ezt a hatóságok felhívásával nyomban meg kell indítani. Meg vagyunk arról győződve, hogy amennyiben minden demokratikus erő valóban a helyén áll, jelen emlékiratunk meg­találja célját, úgy a nemzeti bizottságoknál, mint a pártok veze­tőinél és a főtisztviselőknél, s akkor a megye oly eredményt tud felmutatni, melyre jogosan hivatkozhat mint demokratikus mun­kára. 179

Next

/
Oldalképek
Tartalom