Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)
II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig
5. Március 1-én viszont már azt jelenti a főjegyző, hogy a községben a Szociáldemokrata Pártból és a Független Kisgazdapártból megalakult az NB. 1945. március 5-én pedig már működik a Nemzeti Parasztpárt is, mivel az ekkor újjáalakult képviselő-testületben ezen párt képviselői is helyet foglalnak. (Uo.) 6. A pásztói főjegyző név szerinti kimutatást kórt az egyes pártok tagjairól. Ezt a községi Kommunista Párt titkára: Földes Imre megtagadta, arra hivatkozva, hogy míg ,,a központjuktól utasítást nem kap, kiadni nem hajlandó." A inásik két működő párt, az FKGP ós a NPP teljesítette a főjegyző kérését, és a taglétszámot — névszerinti bontásban — közölte. Ezen kimutatás szerint az FKGP-nek 88, az NPP-nek 58 tagjai volt. (Uo.) 7. A Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt március 4-én, a Szociáldemokrata Párt pedig március 1 1-én alakult meg. Az alakulási jegyzőkönyveket és a tagnévsorokat az alispánhoz terjesztették be jóváhagyás végett. A Független Kisgazdapártnak ekkor 49 tagja volt, melyből 48 fő földműves, 1 fő pedig pap. A Nemzeti I'arasztpártnak 59, ebből 9 fő napszámos, 1 fő kertész, 1 fő tanító és 48 fő földműves. A Szociáldemokrata Pártnak 41, ebből napszámos 10 fő, gyári munkás 6 fő, hentes és mészáros 4 fő, háztartásbeli 4 fő, cipész, kovács 2—2 fő, boltvezető, cukrász, kőműves, üzemvezető, kerékgyártó, tanító, bányász, lakatos, földműves, bádogos 1 — 1 fő; 21—2(3 óv közötti 4 fő, 2(>—35 év közötti 12 fő, 36—45 év közötti 13 fő, 46—55 óv közötti 3 fő, 56—65 év közötti 7 fő, 66-tól 2 fő, összesen 41 fő. (HmL. Alisp. ir. 2002/1945., 2003/1945 és 2402/1945. alapsz.) 8. A Független Kisgazdapártnak ezen névjegyzék szerint 85 fő 24 éven felüli tagja volt. A Nemzeti Parasztpártnak 22, melyból 21—25 óv közötti 1 fő, 26—35 év közötti 4 fő, 36—45 év közötti 1 fő, 46—55 év közötti 4 fő, 56—65 óv közötti 10 fő, 66-tól 2 fő, összesen 22 fő. A Szociáldemokrata Pártnak 32, melyből 21—25 év közötti 0 fő, 26—35 év közötti 8 fő, 36—45 év közötti 4 fő, 46—55 év közötti 12 fő, 56—65 év közötti 7 fő, 66-tól 1 fő, összesen 32 fő. (HmL. Hatvani járási fszb. ir. 112/1945. alapsz.) 169