Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)

II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig

Árva a következő kislány. Anyja orbáncban halt meg a minap. Koraszülött volt, és most is elesetten néz ki szegényke. Influenzás is. Segítenek rajta, ahogy tudnak, Gvurosovics Jánosné védőnő már elő is jegyzi tejre. Szerencsétlen kis flótás következik. Nagyon csúnya a köldöke. Lekellene ragasztani, de leukoplaszt persze nincs. Ha pedig felszakad, nagy baj lehet belőle. Kétfilléressel próbálja lenyomni Porgesné, közben sír a pici, ő is éhes. Kicsi piros testecske tárul szemünk elé. Fertőzött a gyerek, hipermangánnal kell kezelni. Az első baba, aki csak anyatejet kap, ő elégedetten viselkedik. Az utolsó delikvens egy héthónapos csepp lány. Nagyon gyen­gécske, alig becsülném háromhónaposra, ő is rá van szorulva min­den táplálékra. Meg is kapja. Dr. Porgesné még anyai gondossággal vet egy-egy pillantást az ott maradottakra, és máris siet kifelé, mert sok a dolga. Látod — mondja — nekik sokkal nehezebb mint nekünk, felnőtteknek. Mi megesszük a krumplit, a babot, de ők éhen halnak. Nincs gyógy­szer, nincs tüzelő. Nincs hintőpor és nincs vitamin. De a legnagyobb baj, hogy nincs gríz, sárgarépa, cukor és tej. Rendszeres tejellátás kellene ezeknek a cseppeknek. Hét halottunk volt ebben a hónap­ban, hét kis koporsó csontra fogyott apróságokkal. Legtöbbjük beteg is a pincétől még. Ha nem kapunk megfelelő táplálékot, soha nem tudnak felgyógyulni. Szomorú hallgatnom, és a szívem belesajdul. Mi lesz veletek magyar jövő egyetlen reménységei, magyar gyermekek? Gyöngyösi Néplap, 1945. február 11. 1. o. 1. Itt rongyba, kendőbe csavart pici gyereket jelent. 52. Hatvan, 1945. február 11—19. A HATVANI JÁRÁSI TELEPÜLÉSEK ELÖLJÁRÓINAK JELENTÉSE A POLITIKAI PÁRTOKRÓL ÉS AZOK TAG­LÉTSZÁMÁRÓL 1 Jelentem, hogy a pártok elnökségétől bekértem a kívánt kimu­tatást. A pártok elnöksége közölte velem, hogy ily kimutatást nem 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom