Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)
II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig
Anélkül, hogy a fenti tényeket előidéző okokat ismerném, vagy azokat bírálnám, meg kell állapítanom, hogy az említett esetek, ha szélesebb körben — a falusi viszonyokat ismerve — a megye, sőt az ország legtöbb községében megismétlődnek, úgy ez a közoktatásügy teljes csődjét fogja eredményezni. Az ügy érdekében az alábbi javaslatomhoz, melyet a Nemzeti Bizottsághoz fogok előterjeszteni, kérem Alispán Úr hathatós támogatását. Az összes állomáshelyükön maradt, vagy oda visszatérő tanerők egyelőre kezdjék meg működésüket. A helyi igazoló bizottságok döntését a vármegye székhelyén levő központi bizottság felülvizsgálja, és másodfokon végső döntést hoz. A központi igazoló bizottság az igazolt, vagy nem igazolt tanerő nevét közli hivatalommal. A tanítás zavartalan biztosítása érdekében a nem igazolt az új tanerő jelentkezéséig állomáshelyén marad, és működését ideiglenesen tovább folytatja, de a tanfelügyelő a központi igazoló bizottság értesítése után a szükséghez képest haladéktalanul intézkedni köteles. A nem igazolt tanerő helyére kiküldött új tanerő a régi tanerő felmentésére vagy áthelyezésére vonatkozó iratot szintén magával viszi, és az érdekeltnek kézbesíti. (A postaforgalom teljes értékű helyreállításáig.) Az új tanerő állása elfoglalása esetén a régi, állásától felmentett vagy áthelyezett tanerő (tanító, tanár) működését azonnal beszüntetni köteles. Végül javasolni fogom, hogy a községekben működő nemzeti bizottságok részéről történt összes alkalmazások csak a vármegyei Nemzeti Bizottság jóváhagyása után és javaslatomra csak akkor legyenek érvényesek, ha a kinevezést, megbízást nyert megfelelő képesítéssel is rendelkezik. (Tanítói, tanári oklevél stb.) Alispán Úr hathatós támogatásában bízva hazafias tisztelettel: Dr. Konnja Ferenc kir. tanfelügyelő Két gépelt oldalra terjedő, saját kezűleg aláírt tisztázat.— HmL. Alisp. ir. 15911945. ikt. sz. 159\1945. alapsz. 1. Az alispáni hivatalban január 17-ón iktatták. Ebből következik, hogy a levelet az ezt megelőző napokban írták. 2. Az adatkérő űrlapon az iskolák állapotáról, a megrongálódtak helyreállíthatóságáról, a tanerők létszámáról, az újonnan alkalmazott nevelők 116