Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
III. Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának erőfeszítései a politikai konszolidáció és a gazdasági stabilizáció kibontakozásáért 1921-1925
lázás nagyobb lehetőséget biztosított a megyén belüli elhelyezkedésre. Az 1922. évben a közel 100 végzős okleveles jegyző közül 15—20 fő akart Heves megyében letelepedni. 33 0 A megyei törvényhatósági bizottságnak a tisztviselők kiképzésére és továbbképzésére vonatkozó rendelkezései jelentős mértékben emelték a közigazgatási munka színvonalát, annál is inkább, mert az ügyforgalom évről évre nőtt, ami a lakosság körében egyre sokasodó problémák következménye volt. Az ügyforgalmi statisztika is azt mutatja, hogy pl. míg 1923-ban a vármegyei központnál 63 306 ügyirat fordult meg, addig 1924-ben már 1814-gyel több, bár ez utóbbi adat nem tartalmazza a megyei főügyész 1924. évi árvaszékkel kapcsolatos ügyiratait. Ha viszont a központnál és a járásoknál keletkezett ügyiratok számát vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy az évi ügyforgalom eléri a 100 ezer darabot, ami azt jelenti, hogy egy tisztviselőre (összesen 116 volt) közel 900 ügyirat elintézése esik, igaz, ez elég egyenetlen személyi elosztásban és terhelésben jelentkezett. Mégis, összességében ez nagy terhet jelentett, amelynek következménye a felületes ügyintézés és a hátralékok felhalmozódása lett. A KÖZPONTI ELŐADOK, ILLETVE SZERVEK ÜGYFORGALMA által elintézett ügyiratok száma Előadó 1923-ban 33 1 1924-ben 33 3 Közig. b. Alisp. össz. Közig, b Alisp. össz. Főjegyző 427 9 433 9 860 509 8 480 8 989 II. főjegyző 635 5 120 5 755 756 3 579 4 3i35 II. főjegyző 102 3 210 3 212 313 2 477 2 790 Aljegyző 46 3 873 3 919 29 2 902 2 931 Aljegyző 768 2 080 2 848 1 242 2 600 3 842 Főlevéltárnok — 1 006 1 006 — 934 934 Főállatorvos — 560 560 — 564 564 Tiszti főorvos — 1 501 1 501 — 3 420 3 420 M. kir. Gazd. felügy. 121 51 172 74 35 109 Kir. Pénzügyigaz. 137 — 137 62 — 62 Kir. Államépítész. H. — 477 477 39 72 111 Kir. Pü. ig. m. r. szv. — 5 876 5 876 — 4 995 4 995 Kir. Tanfelügy. 2 208 — 2 208 2 024 — 2 024 Gazd. alb. előad. 234 — 234 202 — 202 ÖSSZESEN: 4 678 33 187 37 865 5 250 30 058 35 308 118