Forrásaink a reformációról - Dokumentumok az MNL Heves Megyei Levéltárából (Eger, 2018)
Dokumentumok - I. Az Egri Református Egyházközség közösségi házának és temploma építésének iratai
sére s a magyarság felette kívánatos együttérzésének, összetartásának megbénítására vezetett. Ez, a Heves vármegye tekintetes Törvényhatóságát múltban, jelenben átható mélységes krisztusi szellem felemelő tapasztalata adja a bátorságot nekünk, hogy az egri református egyházközség nevében és képviseletében teljes bizodalommal forduljunk a tekintetes törvényhatósági Bizottmányhoz. Színmagyar egyház a református egyház is e hazában. Szabadsága, alkotmánya elválaszthatatlanul összeforrott a magyar nemzet szabadságával, alkotmányával. Bocskai, Bethlen, s a Rákócziak véréből való vér. Eszményei e nemzeti hősök eszményei, céljai e nagyok céljai. Mindenekfelett a nagy Isten dicsőítését munkáló valláserkölcsi intézmény, amely krisztusi életelvekkel akarja kivenni őt megillető részét az emberiség tökéletesítéséből. A Krisztus evangéliumának igéivel s az azok nyomában fakadó lelkierőkkel kívánja kibékíteni azokat az áthidalhatatlannak tetsző ellentéteket, melyek ott táton- ganak az Isten kegyelmében bízó, valláserkölcsiség mennyei igazságai által vezérelt embermilliók és az anyag-erőben bizakodó, hitetlen, éppen ezért vallást-erkölcsöt eltiporni kész, Istennel, önmagával meghasonlott embertömegek között.De hogy a nemzetboldogító társadalmi ellentéteket kibékítő feladatokból szíve szerint kivehesse részét, arra a református egyház nem rendelkezik a szükséges anyagi erőkkel. Bár az önmegtagadással, önfeláldozással határos is nem egy helyen erőkifejtése, mégsem boldogulhat magára hagyatva. Az egri református egyháztagok is - túlnyomó részben tisztviselő és két keze munkájából élő iparos - 20.000 koronát adományoztak az építendő templom s parókiára. Egyetemes Konventünk pedig, rendkívüli módon, 40.000 koronával jött segítségünkre. De mindez még kevés arra, hogy az egész pétervásárai járás, felső-egri járási református hívek, egri egyháztagok, a református katonák, iskolás gyermekek befogadására alkalmas, s a díszesebbnél díszesebb templomokkal ékeskedő Eger város szépészeti kívánalmainak is megfelelő templomot és parókiát emeljünk belőle. Pedig, hogy milyen nagy szüksége van az egri református egyháznak új templomra, legyen elég csak arra rámutatni, hogy jelenlegi imaházunkban 200 személy talál helyet, holott csupán iskolás növendékeink száma meghaladja a 180-at. Eger város Képviselőtestülete belátva helyzetünk tarthatatlanságát készséggel sietett támogatásunkra, megszavazván templomunk területéül 20.000 korona értékű telket. Hisszük, amit az óriás pótadóval megterhelt Eger város hazafias és erkölcsi kötelességének ösmert, ugyanannak ösmeri azt a nemzeti és krisztusi szellemmel bővöl- ködő Heves vármegyei törvényhatósági Bizottmány is, annyival inkább, mert e nemű célok felsegítésére alappal is rendelkezik, amely alaphoz évről évre hozzájárulnak a vármegye református községei és birtokosai is. 34