Forrásaink a reformációról - Dokumentumok az MNL Heves Megyei Levéltárából (Eger, 2018)

Dokumentumok - V. Protestáns egyesületi alapszabályok és alakuló közgyűlési jegyzőkönyvek

b) Alapító tagok azok, akik készpénzben egyszer s mindenkorra legalább is 100 ko­ronát fizettek be a társaság pénztárába, vagy hitelképes kötelezvényen legalább is ennyinek befizetésére magokat kötelezték. A be nem fizetett alapító tagsági tőkék után évenként 5%-os kamat fizetendő. c) Rendes tagok azok, akik egyszer s mindenkorra készpénzben vagy kötvényben legalább 20 koronát adnak, vagy az 5%-os kamatot a 20 korona után fizetik. d) Évdíjas tagok azok, akik 3 éven át évenként 2 korona fizetésére kötelezik magokat. e) Pártoló tagok azok, akik 3 éven át évenkénti 1 korona fizetésére kötelezi magokat. 6. § A tiszteletbeli, alapító és rendes tagok a társaságnak örökös tagjai. Azon alapító és rendes tag azonban, ki alapítványát be nem fizette, s annak kamataival legalább 3 évről hátralékban maradt, tag lenni megszűnik, s a tagok sorából a választmány által töröltetik. 7. § Az évdíjas és pártoló tagok az évi díjat minden év folyamán kötelesek a társaság pénztárába befizetni. Azon évdíjas vagy pártoló tag, aki évi járadékával legalább 3 év­ről hátralékban maradt, a tagok sorából a választmány által kizárható. Ha valamelyik évdíjas vagy pártoló tag kilépni kívánna, köteles azt az utolsó év letelte előtt 3 hóval a választmánynak írásban bejelenteni. Ezen bejelentés elmulasztása újabb 3 évi fizetésre kötelezi az illető tagot. 8. § Minden tagnak jogában áll a társaság közgyűlésében részt venni, a közgyűlés elé tartozó tárgyak felett szavazati jogát személyesen gyakorolni, tisztviselők és választ­mány választásába szavazatával befolyni, a választmánynak szegényeket segélyezés­re és árvákat felvételre ajánlani, a gyermekmenedékházban az árvák neveléséről és gondozásáról személyesen meggyőződést szerezni és követelni, hogy a társaság évi működéséről szóló jelentések neki megküldessenek. Választmányi tagságra az csak alapító és rendes tagok választhatók. 9. § Azon alapító tagnak, aki a társaság céljaira készpénzben vagy ingatlanban leg­alábbis 2000 koronás alapítványt tesz, s azt a társaság vagyonába beszolgáltatja, joga van egy árvát a gyermek menedékházban leendő felnevelésre, s eltartásra bemutatni. 10. § A társaság valamennyi tagjára ezen alapszabályok határozmányai érvényesek, melyekhez minden tag alkalmazkodni köteles. A tagság megszűnése 11. § A tagság megszűnik a) a tag halála által; b) ha a tag csődbe jut, vagy közbűntényért jogérvényesen elítéltetik; c) az évdíjas és pártoló tagnál, ha a kötelezett 3 évi idő után a társaságból kilép; d) ha a közgyűlés által a választmánynak vagy tíz tagnak indítványára titkos szava­zás útján a társaságból kirekesztetik. A kilépett vagy kizárt tag a tagsága ideje alatt befizetett összeg visszafizetését nem követelheti és a társasággal szemben minden joga, s további kötelezettsége megszűnik. 216

Next

/
Oldalképek
Tartalom