Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
B. Huszár Éva: Heves megye mai területén lévő települések területi kontinuitása
B. Huszár Éva: Heves megye mai területén lévő települések területi . 87 Boconád (1289), régi faluhely: a határban, a jelenlegi falutól keletre, mintegy 1000 ölnyi távolságban, a 'Telekdűllő' halmon. A hagyomány szerint a török pusztítás idejében került új helyre. 2 2 Bükkszentmárton (1331) régi faluhely: 1554-ig a ma is fennálló 12. századi templom körül volt. A község a 16-17. században települt a mai helyére. 2 3 Detk (1291), régi faluhely: a 18. század második feléig a Bene-patak mindkét oldalán. 2 4 Az I. katonai felvételen (1783) 2 3 balparti (keleti fekvésű) település, ma szintén. Domoszló (1263 előtt), régi faluhely: 1686—87-ig a falu határában volt. Egy domoszlói jobbágy állította, hogy 1696 után egy újonnan felfogott telken építették fel házaikat. 2 6 Dormánd (1292) régi faluhely: egy 1759-ben készült térképen a falu határában „ÓDonnándi telek" földrajzi név található, 2 7 mely feltételezhetően korábbi településre utal. Kovács Béla szerint a jelzett helyen régészeti terepbejárással kellene tisztázni az esetleges korábbi lakott helyet. Történeti adat nem utal arra, hogy nem a jelenlegi helyén alakult ki a falu. Egerszólát (1248), régi faluhely: a Pesty-féle gyűjtésben a tatárjárás idején búvóhelyül a Sósvár nevezetű erdőt jelölik meg a menekülők megtelepedési helyének, ez a mai falu helye.' 8 1552-ben elpusztult, 1699 körül népesült újra. 2 9 Erdőtelek (1215), régi faluhely: a hagyomány szerint 1' óra távolságra 'felső Hányi pusztán' (a mai településtől keletre) volt. 3 0 A valószínűbb az, hogy a Hany-ér keleti oldalán létezett az egykori település. Fedémes (1261), régi faluhely: nem ismert. Az öregek emlékezete szerint a kuruc időkben a búvóhelyül szolgáló mostani szűk völgybejöttek lakni. 3 1 Hevesvezekény (1234), régi faluhely: a török hódoltság előtt a mai falutól nyugatra, a Nagytelek nevű határrészen volt. Temploma a Nagydombon (v. Halmon) állt. A 18. század elejétől települt a mai helyére. 3 2 Az áttelepülésnek vízrajzi okai is lehetek.' 1 Településmorfológiai szempontból megemlíthető, hogy a falu magja halmazos, 3 4 mely településtípust ősinek tartja a szakirodalom. Példánk inkább azt bizonyítja, hogy a gazdálkodás megkívánta „praktikum" élt tovább településmorfológiai szempontból Hevesvezekény esetében, az áttelepülés után is. 22 PESTY, 2005. 50. p. 23 HMM, I. 1969. 582, 587. p. 24 Soós, 1975. 143. p. HMM. I. 1969. 605. p. 25 I. katonai felvétel, XVIII. 17. szelvény. 26 HMM, I. 1969. 608. p. 27 HML Térképeinek Gyűjteménye T 144. 28 PESTY, 2005.216. p.' 29 HMM, II. 1972. 679. p. 30 PESTY, 2005. 74. p. 31 Uo. 79. p. 32 HMM, III. 1978. 302., 304. p. 33 B. HUSZÁR, 2002. 34 HMM, III. 1978. 304. p.