Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Szederjesi Cecília: Falu bányával és gyárral - Salgótarján 1870 táján
Szederjesi Cecília: Falu bányával és gyárral - Salgótarján 1870 táján 517 rendás, kátrányos papírlemez borítású volt, később - stílszerűen - nádasdi lemez lett. Az ablakok kicsik, a vizet kutak és csurgók adták, nem volt csatornázás, WC gyanánt az épületek mögötti faépítmények szolgáltak. 2 7 Az út a gyár bejáratában végződött, és végződik ma is. Már 1869-ben elkészült a gyári bejárattól jobbra emelkedő emeletes épület, földszintjén a vállalati vezérigazgatósággal, emeletén a vezérigazgató lakásával. Vele szemközt ugyancsak állt már az üzemvezetőség irodája, ahol a gyárigazgatót, a számvevőséget és a pénztárt helyezték el, s 1870-ben átadták a vasgyári elemi iskola, a következő évben pedig a kórház épületét is. 2 8 A népszámlálók által itt - a 4. számú salgótarjáni körzetben - talált 659 ember 57%-a (!) felnőtt férfi volt, s mind dolgozott. (A gyár hivatalosan még be sem indult!) A korabeli, négyosztatú Salgótarjánban leginkább itt igazolódik be a migrálókkal kapcsolatos általános vélekedés, miszerint a munkakeresési célból vándorlók főként nőtlen, illetve családjukat hátrahagyó fiatal férfiak, akik súlyos nemi és korszerkezeti problémákat idéznek elő. A kolónia lakóinak ötöde volt gyermek, és csak alig több mint 10%-a negyven év feletti. Szembetűnő a nemek torz eloszlása (67%-33%), különösen a legaktívabb, ugyancsak aránytalanul nagy hányadot kitevő 20-30-as korosztályokban. Mégsem járunk helyes úton, ha arra következtetünk, hogy magányos férfiak tömege éldegélt volna itt. Részben ugyanis családjukat időlegesen otthonhagyó, nős emberekkel lehet dolgunk. Ha az egyszerűség kedvéért a férfiak 20 év feletti korosztályát tekintjük, ezek 65%-a nős vagy özvegy volt, szám szerint közel annyian, mint amennyi kisleány és asszony összesen élt a telepen. (Mellettük a 20 év fölötti 113 nőtlen férfi azonban kétségtelenül nem kevés.) Az 1860-as évek elején, a gyár területének kijelölésekor a gömöri nyers- vastermelők szakvéleményt készítettek s megállapították: „Ezen medence főpontját Nógrádban Nagy-Kürtös és Salgótarján képezik. Előbbi termékeny, tót lakosságú vidék, munkaképes és szolgalmas néppel és nagy marhaállománnyal, Salgótarján ellen-ben, mely kopárságával a Sahara pusztáival vetekedik, nem képes táplálni a gyári munkára testileg tehetetlen, kevés marhával bíró palóczokat... Vasgyártásra azonban egyik pont sem alkalmas, Nagy-Kürtös a szén minősége, Salgótarján azon oknál fogva, mert oda munkaés fuvarerőt telepíteni kellene. A tervezett gyár vasutak hiányában fekvésénélfogva sem bír előnnyel... " 2 9 A vasút végül 1867-ben megérkezett Salgótarjánba, sőt 1871 májusáig a Pestről induló fővonal végállomása maradt. A szakképzett, tapasztalattal bíró munkaerőt (és a munkagépeket) kezdetben valóban jórészt a birodalom határain túlról, az egyszerű munkásokat zömmel az ország más vastermelő településekről importálták. 30 1869 végén csupán heten szerepeltek helybeliként a népszámlálási íveken (itt született gyermekekről lehet szó), a többiek mind idegenek. Jórészt azért az országhatáron belülről érkeztek (460 fő), de sokan jöttek az örökös tartományokból (124-en, főként csehek, 27 HALÁSZ, 1993. 29-31. p. 28 Uo. 29., 34. p. 29 SZVIRCSEK, 1987. 78. p. - A falura már Radványi és Bél Mátyás is a „kenyeretlen Tarján" elnevezést használta. 30 HALÁSZ, 1993. 19., 28-29. p.
