Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Sashalmi Endre: Megjegyzések A „Bojár Duma" kérdéséhez az első Romanovok idején (1613-1682)

488 Milyen konklúziókat vonhatunk le az idézetekből a bojárok szerepére nézve? Az egyik az, hogy indokolt a duma és bojárok kifejezés szétválasztása és bizonyos szem­pontból külön történő kezelése. A másik, az önálló kompetencia hiánya a tanácsadók ré­széről, a harmadik pedig az, hogy még a „prikázfelfogás" is szolgálatnak tekintette a bojárok és más rangúak részvételét a duma ban, amit ők a cár parancsára teljesítenek. A tanácsadás szolgálatként, nem pedig jogi-intézményes keretek közt zajló ak­tusként való felfogását Kotosihin leírása is megerősíti, aki pedig egyébként meglehe­tősen szabadon használta a goszudarsztvo szót, államhoz közeli jelentésben: „És amikor úgy adódik, hogy a cár azokkal a bojárokkal és tanácsosokkal (sz dumnimi ljugymi) tanácsülést tart/tanácsot ül (szigyety v dume) a külügyekről és az ő államának ügyeiről (o szvoih goszudarsztvennih gyelah), akkor a bojárok és az okolnyicsijek és a tanácsos udvarnokok rang szerinti távolságban ülnek a cártól pado­kon... a duma titkárok pedig állnak, de esetenként a cár megparancsolja nekik, hogy üljenek le; és amiről éppen gondolkodni (miszlityi) szükséges, arról gondolkodnak a cárral (misljat sz carjom), amint az más államokban is szokás." 2 8 A duma „fő jellegzetességét" tehát az adta, „hogy a cár jelenlétében dolgozott, aki »a bojárokkal tanácskozást tartott« (sz bojari dumu dumai)" 2 9 - ahogy azt a korabeli for­mula megfogalmazta. Az imént idézett kortárs kifejezés adja vissza véleményem szerint legjobban a duma jellegének lényegét és a bojárok szerepét. Sőt, érdemes felfigyelünk a kifejezés orosz eredetijére: a dumu dumai leginkább szöveghű fordítása talán a „ taná­csot gondolt (ki) " lenne, abban az értelemben, hogy „véleménytformált" valamiről. A bojárok tanács(adás)áról, tanácskozásáról van tehát szó, nem pedig a bojár dumáról mint intézményről! Összefoglalva tehát, a duma legpontosabb jelentése: 1. tanács(adás), 2. tanácskozás. Ezt bizonyítja Kotosihin idézett leírása is, ami a duma hivatalnoki szemmel való megítélése volt: a dumaty és a miszlity igék jelentése ugyanis gondolkodni. A tanácskozásban részt vevők tehát a cárral együtt gondolkod­tak, véleményt formáltak valamilyen kérdésben! Ilyeténképpen a duma nem intézményes értelemben vett tanács volt, még a 17. szá­zadban sem, annak ellenére, hogy ekkor már a tanácsadás, tanácskozás a korábbi idők­höz képest formalizáltabb keretek közt zajlott. Az iménti megállapításokkal természe­tesen nem kérdőjelezzük meg azt, hogy a bojárok és tanács(kozás)uk (tehát a duma), fontos szerepet töltöttek be a 16-17. századi moszkvai állam központi kormányzatában. 28 PENNINGTON, 1980. 38. p. 29 ANANYJICS, 1996. 123. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom