Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Orosz István: Európai művelődés a 15-16. század fordulóján

Orosz István: Európai művelődés a 15-16. század fordulóján 365 pest, amikor Aquinói Tamás Arisztotelészt tekintette a „filozófusnak", s úgy vélte, hogy az Isten kegyelme nem semmisíti meg a természetet, éppen ellenkezőleg, tökéletesíti (gratia non tollit naturam sedperficit), a helyzet a 15. században gyökeresen megváltozott. Tamás törekvését a hit és az értelem összeegyeztetésére, már Occam lehetet- lennek tartotta. Az a spekulatív rendszer, amely analógiai és hasonlósági érvek segítségével igyekezett rávilágítani a hittitkok belső igazságára a 15. század második felében már a múlté. Occam és a nominalisták szerint a természet dolgaiból nincs híd a természetfolöttibe, így a hasonlósági érvek (analógia entis) nem használhatók az istenhit mellett. A humanisták ellenségesen álltak szemben az arisztotelianus, skolasztikus hagyománnyal. A firenzei akadémia nagy alakja, Marsilio Ficino fő müvében az 1482-ben született Theologia Platonica de immortalitate animarumban a halhatatlan emberi lélek nagy szerepét vázolja fel a világmindenség rendjében, mert összekötő kapocs a formák, valamint a testek „lusta tömege" az élettelen világ és az angyalok isteni emanációt jelentő karai között. Ugyanakkor meg van győződve arról, hogy van világiélek is és a szférák tizenkét lelke is létezik. Luther is ismerte a nominalisták felfogását arról, hogy Isten létét csak a hit által lehet megismerni, s a skolasztikával ellentétes felfogását azzal is kifejezte, hogy Arisztotelészt csúfondárosan Narisztotelésznek (ostobának) nevezte. A platonikus filozófia a teológia területén is felértékelte szent Tamással szemben szent Ágostont, aki az 5. században kijelentette, hogy a platonizmus áll a pogány filozófiák közül a legközelebb a kereszténységhez. Ágoston az eleve elrendelésről, az átváltoztatásról, az eredendő bűnről, a szabad akarat hiányáról, az isteni kegyelemről, a massaperditionis-ró\, amely non posse non pecare (az elveszett tömegről, amely nem tud vétkezni) szóló tanításaival nagy hatást gyakorolt a reformátorokra is, annak ellenére, hogy ők a hagyományt és az egyházatyák tanításait nem tartották a hítigazságok részének. A filozófia és a teológia mellett a platonizmus figyelemre méltó hatást gyakorolt a természettudományokra, mindenekelőtt a matematikára. Jakob Burckhardt, a reneszánsz legjelesebb történetírója úgy vélte, hogy a 15. század végének Itáliája Toscanelli, Pacioli, Leonardo da Vinci révén első volt Európában „a matematika és a természettudományok" területén. A matematika, mint a természettudományok nyelve, megalapozta a csillagászati, kémiai, fizikai, geológiai tudományok fejlődését. A Leonardo baráti köréhez tartozó Luca Pacioli ferencrendi szerzetes 1494-ben jelentette meg Summa de arithmetica, geometria, proportione et proportionalita c. összefoglalását, majd 1496-ban az isteni arányokról, vagyis az ún. aranymetszésről szóló De divina proportione c. művét. Aligha kétséges, hogy Leonardo tőle szerezte geometriai ismereteit. Nagy vitát váltott ki az az állítása, hogy a harmadfokú egyenleteket ugyanúgy nem lehet megoldani, mint ahogy a kört nem lehet négyszögesíteni. Kortársai közül azonban Scipione del Ferro már 1505-ben rátalált a megoldásra, titkát azonban sírba vitte. Paolo Toscanelli a humanista tudósok sokoldalúságának megfelelően orvos, matematikus, kartográfus, csillagász volt, de csillagjóslással is foglalkozott. A középkori felfogással szemben felújította Ptolemaios 2. században élt görög tudós nézetét a fold