Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Lisztóczky László: Eötvös József és a Vachott-házaspár

328 lágon nem értheti jobban azon keserveket, melyeken Ön keresztülment" - fogalmazza meg a címzett iránti együttérzését-, s tudja, hogy még nagyobb fájdalom vár rá, „mikor Sándortól meg kell válni". Eötvös Józsefnek ez volt az utolsó levele, amelyet Nagyrédére küldött. A Vachott-család csakhamar végleg elhagyta a Gyöngyös tőszomszédságában fekvő falut, s Pest-Budára költözött. Vachott Sándort ettől az időtől kezdve rendszeresen kezelték a Schwartzer-intézetben, amelynek nemsokára állandó lakója lett. Ott várt rá a halál is. (Eötvös József a további Vachott Sándornénak írt leveleit Pestre, legtöbbször a Nádasdy-ház 2. emeleti 32. számú lakásába címezte.) Vachott Sándorné írói pályája akkor kezdődött, amikor férje szellemi hanyatlása visszafordíthatatlanná vált. Munkára ösztönözte őt kilátástalan anyagi helyzetük, párja gyógykezelésének és ápolásának, három gyermekük s idős, özvegy édesanyja eltartásának gondja és felelőssége. „Az, mi Önt íróvá tette, nem hiúság volt, Ön nem más nők módjára, unalomból vagy hírvágyból nyúlt pennájához; az egyedüli csak, melyért e nehéz pályára lépett, kedveseinek jóléte"-foglalta össze íróvá válásának legfőbb indítékát Eötvös József 1855. november 14-én kelt levelében. Az alkotói tevékenység ugyanakkor kapaszkodó volt számára a hajótöröttségben, vigaszt és menedéket nyújtott, énjének legmélyebb, legtisztább és legértékesebb tulajdonságait hozta felszínre. Segítette őt a fájdalom méltóságteljes elviselésében, lelki egyensúlya, belső harmóniája megteremtésében és megőrzésében. Elbeszélőként mindenekelőtt Eötvös Józsefet tekintette mesterének. Első könyve, a Derű és ború című regény 1854-ben látott napvilágot. Következő regénye, a Margit már Pestre költözésük után íródott, s 1857-ben jelent meg. Az utóbbi mű általunk föllapozott - az Országos Széchényi Könyvtárban található-példányában a 14. oldalon a következő, ismeretlen személytől származó lapalji bejegyzést olvashatjuk: „E regényt eddig báró Eötvös József írta". Bár ezt az állítást dokumentálni nem tudjuk, kétségtelen, hogy a regény megszületésénél Eötvös József bábáskodott. 1857. január l-jén többek között ezeket írta Vachott Sándornénak: „Vasárnap... eljövök s magammal hozom regényét. A választott nevet igen jónak tartom." Három nap múlva kelt levelében a következőket olvashatjuk: „Mihent szabadulok, el fogok jönni, addig is csak annyit mondok, hogy habár a 2-ik könyvben egyes változásokat tartok is szükségesnek, melyekről majd személyesen értekezünk, az egész, főképp Margit jelleme inkább sikerült, mint azt reménylettem." Március 5-én azt ígéri, hogy „a 4-ik könyvtől eddig írt fejezetekről" is közölni fogja a véleményét. Június 23-án kelt leveléből kiderül, hogy a regény nyomdai munkálatai is megkezdődtek már, s Heckenast Gusztáv vele szemben „minden nyerészkedésről lemond". Egy újabb, keltezetlen, de még 1857-ben írt levelében pedig már ez a mondat olvasható: „Fogadja őszinte hálámat regényéért." Eötvös József mindvégig figyelemmel kísérte tehát a mű megírását, önzetlenül segítette a pályája küszöbén álló, tőle tanácsokat kérő szerző alkotói munkáját. Tekintélyét és kapcsolatait latba vetette a regény megjelenése érdekében is. Minden másnál sokatmondóbban bizonyítja ez a kettejük között kialakult mély barátságot, a nagy író