Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Kovács Ágnes: Az ónodi adókivetés Szatmár megye hadi szolgáltatásai tükrében
256 biztosság 16 000 kenyeret követelt a megyétől. Arra hivatkozva, hogy egy nem sokkal korábbi utasításban 5000 kenyeret kértek tőle, amelyeket „éjjel-nappal" sütnek Böszörményi és Ráthonyi járásában, a megye csak a másik két járás terhére volt hajlandó vállalni - egyenlő arányban - további 8000 darab elkészítését és beszállítását. Egyben azon véleményének is hangot adott, hogy az „extraordinaria impositiokban" az egyházi nemesség részesedése is kívánatos lenne. 4 8 A szabadságharc utolsó éveiben készült jegyzőkönyvek - amelyeket csak átnéztem, de nem dolgoztam fel - arról tanúskodnak, hogy Szatmár megye hátralékai az országgyűlés után folyamatosan nőttek. Hadi szolgáltatásainak alakulása azt bizonyítja, hogy az ónodi adókivetés nem volt kellően átgondolt. Akkor került rá sor, amikor az ellenőrizetlenül és fedezetlenül vert rézpénz jelentős mértékű inflációhoz vezetett és súlyos társadalmi válságot okozott. Amikor kiderült, hogy a pénzadóhoz fűzött remények nem teljesülhetnek, s a lakosság többsége még poltúrában sem tud fizetni, a természetbeni adóztatásra próbáltak áttérni. Az egyidejűleg több célból is megterhelt megyék vezetése azonban nem volt képes a naturálék előteremtése. Hatványozottan érvényes ez a szabadságharc bázisterületének számító Szatmár megyére, amelynek szolgáltatnia kellett a területén átvonuló kisebb-nagyobb létszámú kuruc és császári seregek, a bekvártályozott katonaság és az erdélyi menekültek, az olykor itt tartózkodó fejedelem és kísérete, a főispánságot is viselő Károlyi generális és családja, a váradi ostromzár és a megye számára, fizetnie kellett Rákóczi és Bercsényi tiszteletdíjának ráeső részét, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Közben készletei vészesen apadtak, állandósult a munkaerő, az igavonó marhák és különösen a szekerek hiánya, romlott - főleg a fizetetlen katonák garázdálkodása miatt - a termeléshez nélkülözhetetlen közbiztonság. Ilyen körülmények között a kuruc hadvezetés elképzelése a pézügyi krízis megoldását illetően eleve kudarcra volt ítélve. Alapvetően azért, mert ahogy korábban, úgy 1707 nyarán is a voluntarizmus jellemezte gazdaságpolitikáját. A Bánkúti Imre által említett példa több mint jelzésértékű: 1708-ban adó fejében Szatmár megye Szabolccsal és Biharral együtt adott át Hellenbach főbányagrófnak 30 000 forint értékben 1720, Szluha Ferenc hadbiztosnak pedig - 14 000 forintra taksálva - 987 ökröt, 49 holott csak Szatmár megye évi adóját 174 375 forintban állapították meg. 48 ll.k. Csegöld, 1707. augusztus 16., Szatmár, 1707. szeptember 6., Matolcs, 1707. november 2. 49 BÁNKÚTI, 1991.110-111. p.
