Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Kovács Ágnes: Az ónodi adókivetés Szatmár megye hadi szolgáltatásai tükrében
248 ban leszereltek, engedelmeskedjenek az alispánnak és vállalják a megye terheit és előírásait. 1 4 A köteléküket elhagyó katonákkal nem csak az volt a probléma, hogy nem adóztak, hanem - különösen a nem-nemesi származásúak - gyakran prédálták is a civil lakosságot. Üldözésükre a megye a nemesi felkelés vezetőit rendelte ki. A problémával főispánként és a tiszántúli hadak parancsnokaként maga Károlyi Sándor is foglalkozott. Leveleit, amelyben kemény büntetést helyezett kilátásba a katonai szolgálatot nem vállaló nemesek számára, kihirdették a generalis congragatioban, ennek ellenére sokan nem tettek eleget hadbaszállási kötelességüknek. Hiába került sor a personalisták és az armalisták összeírására, a helyzet nem sokat javult. 1 5 Pedig a szolgáltatások növekedésével a megyei vezetés egyre erőteljesebben törekedett arra, hogy a nemesek, különösen a címerlevelesek is részt vállaljanak a közterhekből. Amikor például a megyének Ecsed vára és a mezőváros építésére öt hónapon át 300 gyalogszerest és 25 szekeret kellett biztosítania - szekerenként négy ökörrel és két béressel -, a napszámosok részére pedig fejenként és havonta fél köböl búzát vagy rozsot, arra kötelezte az armalistákat, hogy 27 gyalogmunkást és 4 szekeret ők állítsanak ki. 1 6 A kurialisták és az armalisták természetesen Szatmár megyében is a szabadságharc révén szerettek volna visszakapaszkodni, illetve bejutni a kiváltságosok közé. Ezért, hogy a parasztokhoz hasonló portális adózástól, azaz a hajdúállítástól és az élelmiszerszolgáltatástól mentesüljenek, kinyilvánították szándékukat, hogy személyes hadbavonulást vagy zsoldosállítást vállalnak. A rendi sérelmek orvoslásáért küzdő fejedelem nem utasíthatta el törekvésüket (1705 július elején nemesi összeírást rendelt el), jóllehet tudta, hogy ez a nádori porták csökkenéséhez vezet. 1 7 Mivel azonban többségük alkalmatlan volt a személyes felkelésre, Rákóczi zsoldosállításra kötelezte őket, amelynek végrehajtásával a vármegyéket bízta meg. Erre a szécsényi országgyűlésen került sor, amelyre Szatmár megye Kende Zsigmond alispánt és Klobusitzky Györgyöt delegálta. Követi utasításukban az adózással, a terhelés mértékével és a visszaélésekkel kapcsolatban számos megjegyzés és kívánalom fogalmazódott meg. Mivel a megyei vezetés úgy vélte, hogy a diétán „régi szokás szerint adó és contributio fog kívántatni az országtól", azzal bízta meg a küldötteket, hogy „ha valami adózás imponáltatnék, vármegyénk részéről mentől kevesebbre igyekezzenek szállítani". Hivatkozzanak a hosszas háborúskodásra, a többi megyénél súlyosabb adókra, a pogány rajtaütésekre - amelyek következtében sokan életüket vesztették, sokan máig idegen földön raboskodnak a gyakori árvizekre és az azokat követő drágaságra, a népességcsökkenésre, a megmaradtak szegénységére. Hangsúlyozzák, hogy Szatmár megye a stratégiai jelentőséggel bíró erősségeket ostromló ha14 10. Matolcs, 1705. április 22. 15 Károlyi egyik instruetioját, amelyben azokat, akik nem insurgalnak, vagyoni helyzetük arányában 24. 12, illetve 6 forint bírsággal fenyegetett meg, Vitkai Mihály alispán hirdette ki 1705. július 13-án a megye jánki gyűlésén. 16 10. k. Rozsály, 1705. május 15. 17 A közgyűlésen is megfogalmazódik, hogy Rákóczinak határozott szándéka „a curialisták és armalisták kiszakasztása... a parasztság portioi közül". 10. k. Jánk, 1705. július 13.