Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Bácskai Vera: Egy pesti kereskedőcsalád mindennapjai a 19. század elején a gyámi számadások tükrében
20 son, István viszont egyetemi szinten. Valószínű, hogy a kereskedő gyámok az apa intencióit követték, aki megtiltotta az örökség fő tárgyának, az ingatlannak eladását. A házbérjövedelem, amely a négy testvér megélhetését volt hivatva biztosítani, cégalapításhoz elégtelen volt. A két fiú iskolai pályája: a sűrű iskolaváltások, korrepetitorok, nevelők alkalmazása is a nemes fiúk iskolázására emlékeztetnek. Lehetséges, hogy az apa, vagy a gyámok a pesti görög kereskedők inkább néhány évtizeddel később jellemző családi stratégiáját előlegezték meg? Zsófia taníttatása is inkább az „úri kisasszonyok", mint a polgárlányok szokásos neveltetésének útját követte. A számadásokból nyomon követhető, hogy különböző tanítók - nyelv- és rajztanárok - foglalkoztak vele, s különösen sokat költöttek zongora taníttatására. Még az utolsó, 1827. évi számadásban is szerepelnek e költségek, azaz tanulmányait még 23 éves korában - és talán még később is - folytatta. Csak találgatni lehet e gondos taníttatás mögött rejlő szándékokat. Talán remélték, hogy a beteges, testi hibás lányt, 1 1 jelentős hozománya és apanázsa mellett így talán könnyebben férjhez lehet adni? De nem csak a taníttatás, hanem a ruházkodás terén is nagyvonalúak voltak a lánnyal: a fennmaradt számlákban merinó, batiszt, selyem, taft kelmék szerepelnek, Zsófia tehát lépést tartott a divattal. De az is lehetséges, hogy mindezzel kárpótolni akarták testi hibájáért. Figyelemre méltó, hogy a gyerekek ruházkodására 14 éves koruktól kezdve fordítottak nagyobb gondot. A fiukat természetesen távoli iskolába küldve ki kellett stafírozni, és a ruházkodási költségek hullámzása részben attól is függött, hogy mennyit nőttek egy-egy iskolaév alatt. Feltűnő azonban, hogy mind Jánosnál, mind Istvánnál 14 éves korukban ugrottak meg a ruházkodási költségek. János esetében még kiugró összeg tapasztalható tanulmányai befejezésekor, amikor is a mindennapi öltözetek mellett magyar ruhát készíttettek neki, amelynek anyaga, és a szükséges paszományos munkák elvégzése a ruházkodási költségeket 900 forint fölé vitte. A más városokban tanuló fiúk kisebb kiadásaira általában a kvártélyadóknak adtak pénzt. Kisebb-nagyobb zsebpénzt, illetve készpénzjuttatást mind János, mind Zsófia csak 18 éves korától kapott. István azonban már 12 éves korától kapott, igaz csak kisebb összegűt. Az 1. sz. táblázatból az is kitűnik, hogy az árvabizottság intelmei ellenére, éveken át nem csökkentették a háztartási kiadásokat sem, noha először János, majd 1823-tól István távollétében a család létszáma a két nővérre csökkent. Az árvabizottság joggal nehezményezte, hogy az Annának havonta folyósított nem kis összegek mellett külön 11 A gyámok, az árvabizottság által nehezményezett fürdőköltségeket a lány beteges állapotával indokolták, és a bizottság kifogásaival kapcsolatban többször is visszatértek arra, hogy az örökösök gyenge egészségi állapota miatt sok külön kiadás vált szükségessé, sőt egyes esetekben arra kényszerültek, hogy ezek fedezésére kölcsönöket vegyenek fel. A család háziorvosa a város egyik legnevesebb orvosa, Rumbach Sebestyén volt. 1821-ben Zsófia egészségi állapota komoly aggodalomra adott okot, ezért Macsó György gyám Bécsbe vitte orvosi konzíliumra. (A bizottság éber figyelme arra is kitért, hogy miért jöttek haza hosszabb úton, Pozsony felé kerülve. A gyám magyarázata szerint azért, hogy az ott tanuló Jánost a szünidőre hazahozzák.)
