Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)
KUBINYI András: Köszöntő • 7
Köszöntő Kovács Béla hetven éves... Ilyen évfordulók alkalmával vesszük észre, hogy megy az idő, hiszen - ha visszagondolok közel négy évtizede ismerjük egymást, olvasom munkáit. A jubiláns ennek a mindig létezett vidéki kutatórétegnek egyik legismertebb képviselője, amely annak ellenére, hogy nem él benn a főváros, vagy egy egyetemi város tudományos közéletében, nem jut hozzá az ottani könyvtárak, levéltárak vagy múzeumok anyagához (legfeljebb munkaidejéből, szabadságából időt lopva), mégis maradandót alkotott. A régi vidéki tudósok módján Kovács Bélát nehéz lenne besorolni valamely tudományszakaszba, ez talán életútjával is magyarázható. Tudományos beosztásba viszonylag későn, 1958-ban került, amikor az egri Dobó István Vármúzeumban kapott állást. így vált belőle régész, mégpedig a középkori régészet egyik legismertebb művelőjévé. Számos ásatást végzett, róluk írt feldolgozásait pedig állandóan idézzük. Ami viszont kár, hogy egyes megállapításai nem saját neve alatt kerültek be a tudományos köztudatba, talán azért, mert vidéki múzeumi évkönyvben jelentek csak meg. A jubiláns ugyanis igyekezett az ásatásokról írt feldolgozásokba általános érvényű megállapításokat tenni. Az 1964-ben a váraszói románkori templom feltárásáról írt tanulmányában pl. hatalmas anyagot tett közzé a középkori templomok keleteléséről, 1967-ben pedig megoldotta a több románkori templom feltárásáról írt dolgozatában egy addig ebből a szempontból nem hasznosított középkori oklevél és egyháztörténeti ismeretei alapján a középkori templomok nyugati karzatai kérdését, egyben cáfolva a kiváló tudós, Entz Géza nézeteit. Ami azután érdekes, Entz utóbb egy lengyel kutató müve, és az említett oklevél valaki másodlagos felhasználása alapján módosított álláspontján. Igaz, Kovács Béla tanulmánya címe alapján senki sem kereste volna ott a nyugati karzatokat. A két példát azért idéztem, mert jellemzik a vidéki kutató nehézségeit. Már a régészeti tanulmányai is arról tanúskodtak, hogy a jubiláns kitűnően otthon van a középkori írott forrásokban (ez akkor még nem volt magától érthető), és impozáns egyháztörténeti és egyházjogi ismeretekkel rendelkezik. Ez szinte predesztinálta levéltári munkára, így 1972-ben átkerült a Heves Megyei Levéltárba, amelyet 1973-tól 1992 végéig igazgatóként vezetett. Levéltárosként nemcsak középkorral foglalkozott már, tulajdonképp minden érdekli, ami megyéje múltjával kapcsolatos. Igazgatóként szervezőképessége tűnt fel a külső szemlélőnek. Számos kiadványt szerkesztett, gondoskodott a forráskiadásról. Azt hiszem, ez a vázlatos összeállítás a kiváló levéltáros és régész tudományos életútjáról nyilvánvalóvá teszi, hogy hetven éves születésnapjára emlékkönyvvel tisztelegnek előtte barátai és munkatársai. A 20 dolgozat szerzőinek zöme He^/es megyei. (21-dikként a jubiláns műveinek bibliográfiája csatlakozik a kötethez.) Örvendetes, hogy az itt megjelent dolgozatok azzal is kapcsolódnak 7
