Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

SZABÓNÉ ÚRI Éva: A tanácsi iratok rendezésének néhány problémája (Eger város példáján) • 399

ügyiraton belüli selejtezés haszna, hogy általa az ügyirat áttekinthetőbbé válik, ugyanakkor csökken a terjedelme. Az elsődleges haszon mindannyiunk számára nyilvánvaló. A másodlagos mértékéről viszont csak kósza becslések hangzottak el, miután levéltárunk tanácsi anyagában ez idáig ilyen selejtezés nem volt. A kutatók részéről gyakran tapasztaltam elbizonytalanodást, ha az 1950­56 közötti években keletkezett iratokra volt szükségük. Még ha tudták is, hogy mely osztály (csoport) anyagában kellene keresniük, a rendszámok (csoport­számok) útvesztőjében elbizonytalanodtak. A kutatók jobb kiszolgálása, valamint az említett fennálló és felmerült problémák indikálták a továbbrendezés megkezdését. A továbbrendezés az a) és d) állag anyagát nem érinti. A c) állagban őrzött adóügyi iratok kiselejtezésére kerültek 1995-ben, a Művelődésügyi Minisztéri­um Levéltári Osztálya engedélyével. Ezen állagban ideiglenesen elhelyezett gyámügyi iratok folyamatos beillesztése az illetékes szakigazgatási szerv anyagába a továbbrendezés folyamán megoldódik. A d) állagban elhelyezett, mindössze 6,96 ifm terjedelmű anyaghoz jól használható a tételszintü segédlet. A továbbrendezés egyedül a b) állagban elhelyezett iratokat érinti. A továbbrendezés célja: a vb szakigazgatási szerve szervezeti felépíté­sének minél részletesebb kibontása, idegen fondok eltávolítása, dobozon belül a iratok sorrendjének visszaállítása, gyámügyi iratok beillesztése, ügyiraton belüli selejtezés elvégzése, a rendszámok (csoportszámok) tárgyi feltüntetése alapján analitikus segédlet valamint új raktári jegyzék készítése. A továbbrendezés jelenleg az 1957. évi iratoknál tart. A munka megkezdése előtt az 1950-56. évi iratok terjedelme 22,8 ifm volt. Jelenleg a beleolvasztott 4,8 ifm-nyi gyámügyi irattal együtt is csak 19,92 ifm-t tesz ki. Az ügyiraton belüli selejtezéssel az iratok terjedelme 2/3-ára csökkent. Az arány elgondolkodtató. A HML-ben őrzött iratok terjedelme 2001-ben 7531 iratfolyóméter volt, ebből a különböző szintű tanácsok 3355 métert tettek ki. A terjedelem csökkenését megbecsülni egyelőre vakmerőség lenne, de végezni azért is célszerű, mert közben hivataltörténeti adatokat nyerhetünk, mód nyílik analitikus segédletek készítésére, képet kaphatunk az iratok forrásértékéről. A '70-es évek elején a szakigazgatási szervek ágazati felépítésével és irataik selejtezhetősé­gével kapcsolatban több levéltárban mély szintű vizsgálatok indultak. A vizsgá­latok nemcsak a hivatali szerv felépítését, hanem ezen osztályok iratainak selej­tezhetőségét is számba vették. Az egészségügyi, 16 az igazgatási, 17 a kereske­delmi 18 és a művelődésügyi 19 ágazat iratainak selejtezéséhez adtak segítséget. MERVÓ Z., 1973. 202-206. BÁLINT F.-PÁHI F„ 1973. 165-175. SZABÓ R, 1972. 30-34. KLAUSZ J., 1972. 92. 407

Next

/
Oldalképek
Tartalom