Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)
BÁN Péter: A Heves és Külső-Szolnok megyei püspöki falvak válaszai a kilenc úrbéri kérdőpontra 1770 • 9
házhelyes 52 napot, úgy fél helyes és negyedrészes aszerint a proportione szolgál. Azelőtt penig contractus szerint levén, készpénzül fizettek az uraságnak, és ha valamely munkára hajtatták, azon munka készpénzbeli fizetésükbe bevétetett. Az jövés-menés peniglen, mivel helyben dolgoztak, nem imputáltathatik. 7. Az kilencedet és tizedet az földesuraságnak az kerti veteményeken kívül mindenekből beadták, amint más közel lévő helyekben is szokás volt, úgy készpénzül való vett robotért adózásukat, amint már feljebb írt punctumban megneveztük. De ajándékokat sem készpénzül, sem naturálékból soha az uraság tőlünk nem kívánt, hanem kétszer, háromszor az uraság embere az puskásainkat vadászni kihajtotta egy-két napra. 8. Ez helységben puszta házhely nem találtaik. 9. Szabad menetelüek az egész helységbeliek. (1770. június 5.) Kápolna 1. Nincsen, hallottuk ugyan hírét, azt sem tudjuk, hogy mit tart, vagyis miként van. 15 2. Szokásból, mivel velünk lett egyezség nem volt, hanem amint az méltóságos uraságnak tetszett, mi mint engedelmes jobbágyok minden esztendőben másmásképpen voltunk és adóztunk, hanem 1767-ik esztendőben contractus szerint egész esztendőben robota váltóra voltunk, úgy következendő 1768-ik esztendőnek egyik fertályában. Az mely contractust itten sub littera A beadtunk. Kápolnán a szerződés megfogalmazása szerint egy egész telekre három nyomásban 36 köböl szántót, 2,5 köböl rétet, 3 köböl külső kukorica- és kenderföldet szoktak kiosztani, s ehhez mérten szabták meg a megváltási összegeket: „A hat marhás egész helyes háza telke censusa 1 forint kukorica- és kenderföld váltója 3 forint victuáliák megvétele 1 forint 16 dénár robota váltója 24 forint 29 forint 16 dénár". A fél, negyed, nyolcad (zsellér) telkekkel bírók - a háztelki census azonossága mellett arányosan kevesebbet fizettek, a hazátlan zsellérek 1 forint 50 dénáron váltották meg 12 nap kézi robotjukat. A robotváltságot azonban részlegesnek tekintette az uradalom, ezért minden egész helyesre még 4 köbölnyi rét gondozását, a közeli erdőkben 4 öl fa vágását és behordását rótták ki (töredéktelkesekre is arányosan), „elégséges szekeres és gyalog munkást" adtak az építkezésekhez, három szekeret és három gyalogot az egri dézsmaborok hordására, utántöltésére. A farkasok kiirtására évente 3 napot kellett rászánnia a falunak. 15 Az Erdődy püspök által 1716-ban adott, 1732-ben ugyancsak írásba foglalt urbáriumról egy ritka, de ködbe vesző ismeret. 24