Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

HORVÁTH László: Vámosgyörki egyházfiak (papok • kántorok • harangozók) • 161

akár a helyi bírák által megbüntettetni. Az iskola súlya, szerepe annyira megerősödött, hogy a tanítóskodó, jegyzősködő kántor ekkortól a gyermekek mellé instruktort vagy preceptort alkalmazott, aki állandóan csak a gyerme­kekkel foglalkozott, ő tanította a hit elemeire és az olvasásra őket. Az iskolások számának jelentős növekedése máris a kántorlakás átalakításához vezetett. 1770 őszéig a hívek a kántorlakáshoz egy különálló szobát építettek, ahol a fiúk és a lányok külön oktatása történt. Ekkortól beszélhetünk Vámosgyörkön iskoláról. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv megemlékezett Mészáros János harangozóról is. Ő minden családtól fél véka búzát kapott szolgálataiért, s a köz­ség biztosította neki a lakást, valamint két kilás őszi, ugyanennyi tavaszi vető­terület (kb. két hold) is. A behordást szintén a község végezte. További öt szekér szénát termő rétet kapott, amit viszont magának kellett művelni. Készpénzt a községtől nem kapott, viszont mentesült a közterhektől. 23 A lakosság vallásos erkölcsi életéről, érzületeiről, mindennapjairól inkább a főesperesi vizit feljegyzéseinek sorai között olvashatunk 1770-ből. „Vannak, akik alig várják az Urfelmutatást, s máris futnak a miséről. Szószékről oktatandó a nép, hogy a teljes misét végig kell hallgatniuk. Ha a figyelmeztetés után is megtörténnék, mások üdvös példájára a legközelebbi ünnepen ezeket a b űnö­zőket a községi bírók segítségével meg kell vesszőzni a templom előtt. A kis­gyermekes anyákat figyelmeztetni kell, hogy inkább maradjanak otthon, mintsem a mise bevégzése előtt hazaiparkodva, másokat zavarjanak, s rossz példát ad ­janak. Az is tudomásomra jutott, hogy a húsvét másod-, s harmadnapját vegyes öntözködéssel elvilágiasítják. A bírók e kihágásokat szüntessék meg. Az esküvői ebédeken, vacsorákon szokás a poharat kiinni, s csókot adni egymásnak, ezt is szüntessék meg. Mert ebből sok rossz baj, botrány, házastársak közti viszály keletkezett. " 24 Vámosgyörki papok napjainkig A község önálló plébániává válásától napjainkig 21 plébános szolgált a községben. A település első plébánosa Hantsok Miklós (1699-1783), aki 65 évesen kezdte az itteni szolgálatát, amit 1783-ban bekövetkezett haláláig látott el. A Nyitra megyei Szolnokon született, középiskoláit Nagyszombaton, a teológiát Kassán végezte, végül felszentelték 1725-ben. Káplán volt előbb Leveleken, majd ugyanott plébános, aztán Monokon, Mádon, Jászapátiban szolgált, összesen 31 évig. A sikeres és áldásos plébánosi tevékenység után visszavonult, s megérdemelt pihenését töltötte hét éven keresztül, amikor 1764­ben, 65 éves korában, 38 éves papi múltjával őt nevezte ki gr. Eszterházy Károly KOVÁCS B., 1997. 150. 1770. évi főesperesi látogatás jegyzőkönyve. Vámosgyörki plébánia, Iratokmányok 1. csomó (ún. ősokmányok). 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom