Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)

közepén Lévén a Templomhoz közel esik, és a férfi gyermekektül is el vagyon rekesztve, és igy minden tekéntetben Leg alkalmatosabb; annál inkább is, hogy azon fundus a végre Leg inkább Szereztetett, hogy azon a Tanításra Szükséges épületek emeltessenek; mire való-nézve hogy az ot lakos Zsidónak a Köz-Jóra való okokra-nézve, mellyek törvint bontonak, az árenda fel mon­dasson, Determináltatott. 592. A SZÜRET KEZDETÉRŐL 1812. október 8. 9. k. 335—336. p. A múltt September holnapnak 27 di k Napján a Gyöngyösi méltóságos és Tekintetes Közönséges Földes Uraság részérül egy közönséges Concursus tartatván a véget, mellyen a helybéli Szabados Urak Közül is többen jelen voltak, hogy már egyezer a Szöllö Szedés- vagy is Szüretnek állapotjában eggyes akarattal bizonyos rend tartás, és határ Nap rendeltetnék; amint is ezen igen fontos tárdgyra-nézve, hogy mind a Bornak Becse a tökélletes meg érelés által nevekedhessen, mind a Földes Úr a maga törvinyes dézmájának jobb hasz­nát vehessem, mind pedig maga a Szegénység a maga véres verítéke, és nyári drága munkája által dolgozott Szöllejének termését bővebb haszonnal el ad­hassa; maga a köz-Jóra és kinek kinek különös hasznára, és Javára-nézve a közönséges Szüretnek ideje ezen folyó holnapnak a hozatott végzésben meg állapitatott büntetésnek terhe alat 15 di k Napjára határoztatott meg. 593. A ZSIDÓK BŐRKERESKEDÉSI TILALMÁRÓL 1812. október 27. 9. k. 337. p. ... semmi Szín alat meg nem engedtetik, hogy a Zsidó a hely béli Tímár mes­tereknek Károsításával bőrrel és talppal kereskedgyen. 5 ;4. A BOIl ARÁRÓL 1812. október 27. 9. k. 339. p. A Nemes Városnak ó Bora a Barom álláson hogy 12 krajcár, az uj Bornak Itzéje pedig hogy 4 krajcár mérettessen jó pénzben, Determináltatott. 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom