Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

M

- 591 ­M A CJ Y rolható-foglalható /és viszonteladható/ termékek körét, s két ellentétes folyamat összekapcsolódása elárulja a robo­toltató majorságok válságba jutását a második jobbágyság ezen második szakaszában, a XVTI. században. Ezen a válsá­gos, nem pedig felivelő árutermelési tulajdon alakul ki a libertlnuso k. taksás .jobbágyo k, ún. " manumissi o"-t nyertek, armális nemese k örökös jobbágyi sorból legálisan, az önké­nyes jobbágyi zsellé rek, végvá riak, szabad ha.idú k illegá­lisan menekülő jelentős csoportja, — A XVIII, század gaz­dasági fellendülése a Uo-es évek tájától elinditja a ma­gyarországi majorkodás új virágkorát, immár gabonakivitel­lel, majd gyapjútermeléssel, de a telepe sekkel feltöltő­dött jobbágyság földjeinek fokozottabb elfoglalásával és fenti szabadabb helyzetű rétegeik lesüllyesztésével együtt. Az 1767. évi úrbérrendezés ugyanezen okoknál fogva hat te­rületenként eltérően, A II, József-féle jobbágyrendelet csak jogilag jelent újabb szakaszt a második jobbágyság történetében: eltörli a "Leibeigene" nevet, lázit a szemé­lyes függésen, de az örökös jobbágyi státusszal együtt a második jobbágyság gazdasági-társadalmi rendszerét /major­ságaival, szolgáltatási rendjével/ Magyarországon nem szá­molta fel. Regionális különbségek is fellelhetők voltak az Elbá­tól keletre fekvő övezeten belül, A török uralta Balkánon eleve nem beszélhetünk második jobbágyságról, Oroszország később kapcsolódott az európai piachoz s a röghözkötést nem is előzte meg a jobbágyság egységesen szabadabb álla­pota, Az ausztriai ós cseh városfejlődés, még inkább a XVIII. századi iparosodás előrébb járt a Habsburg biroda­lom más országainál, de ugyanakkor Erdél y gazdasági-társa­dalmi fejletlensége is szembetűnik a Magyar Királysághoz képest. Az eltéréseket politikai-katonai viszonyok szem­pontjából nézve: a magyarországi török háborúk mintegy ka­talizátorként növelték a libertinu s rétegek arányát, oly­kor hadikonjunktúr át idéztek elő, olykor a termelő népes­séget osökkentették — összességében: felerősítve közveti-

Next

/
Oldalképek
Tartalom