Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

T

TIZ 92o ­taic mindazok, akik nein nemesi kezelésű majorsá gi földón gazdálkodtak, személyi állapotuktól függetlenül, Xgy a job­bágyi, rusticu s földet művelő armális nemese k, a " vitézlő ren d" tagjai és ez a szabály érvényesült a kézművesekre, A tizedet elvben teljes egészében a püspö k vette kéz­hez, amelyet egyházmegy éje intézményeinek fenntartására kellett forditania, Eirnek megfelelően engedte át a dézsma negyedét /quarta/ a plébáno soknak. A káptala ni közösségek felbomlása után, a XXIX, században a megosztás tovább bo­nyolódott, Legkorábbi formában úgy, hogy a beszedett tize­det j/Uil/U vagy fele-fele arányban elosztották a püspök és a kanono kok között, majd ezután tovább, az újonnan ala­kult paróki ákon a plébánosok már csak a kanonoki kvarta negyedét — tizenhatodot /sedecima/ — vagy felét, azaz nyoleadot /ootava/ kaptak. De már az Árpád-korban terjedt a másik forma is, amelynél az egyházmegye falvait osztotta fel egymás között a püspök és a káptalan, s mindegyikük a maga településein szedte a tizedrészt, E területi elkülö­nítéssel a kvarta a főespere st illette. Ahol az egyház volt a világi földesúr is, tized és kilence d cimén ötödöt sze­dett, s a főesperesnek igy oktáva, a plébánosoknak sedeci­ma járt ebből. Tizedeltek a szerzetesrende k is, — Időnként a keresztes hadjáratok céjára a pápaság igényt formált a dézsma egy részére; a XII. században negyedére, azt köve­tően tizedére. Kezdetben az egyház saját kezelésben tartotta a dézs­mát és természetben szedte be. A begyűjtés költségeinek megtakarítása, az árutermelé s fejlődése vezetett az 13oo-as évek elejére pén zben való behajtására, amit az Aranybulla és az 1351-es, majd 1498-as törvén yek hiába próbáltak ti­lalmazni. A paraszt okra nézve elsősorban az volt előnyte­len, ha a konjunkturális ármozgásoktól függően váltogatták a naturális és pénzformágú követelést. Stabilabb volt, de akkoriban x'itkább az a megoldás, amelyben a jobbágyok évi átalányösszeggel váltották meg terménydézsmájukat. Végül a földesurak léptek fel tizedáreudálásiigényükkel — maguk

Next

/
Oldalképek
Tartalom