Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

P

PÁR - 724 ­A legelső az angol munkások által 1836-ban szervezett "Chartisták Nemzetközi Szövetsége" volt, amely azonban még az utópista szocializmus alapján szervezte a munkások harcát, A tudományos szocializmus eszmei alapjára helyez­kedő első nemzetközi munkásszervezetnek, a munkáspártok előfutárának viszont az 1847-ben alakult Kommunisták Szö­vetségét tekinthetjük. Ezt követően orszá gonként létrejövő munkáspártok továbbra is nemzetközileg szerveződtek /in­ternacionálé/ az ugyancsak nemzetközi méretekben egzisztá­ló tők e ellen, másfelől pedig szövetségeseket is kerestek más osztályok pártjaiban, A XX, század elejére azonban e­zek a munkáspártok /szociáldemokrata pártok/ általában re­formistává váltak, s a munkásosztálynak új tipusú forra­dalmi pártra lett szüksége a tőke megdöntésére. Ezt Lenin hozta létre a bolsevik párt kialakításával, amely a kommu­nista pártok mintájává vált. Ezek programjuk ós szerveze­tük terén egyaránt különböztek az SZDP-ktől. A kapitaliz­mus forradalmi úton való megdöntését, a proletárdiktatúra megteremtését, a szocializmus és kommunizmus megvalósítá­sát tűzték ki célul. Ehhez viszont elengedhetetlen volt, hogy a párt mind összetételében, mind szerepét tekintve a munkásosztály élcsapata legyen, a legforradalmibb elmélet alapján álljon és a leghaladóbb és legaktívabb elemeket tö­mörítse, Nagy gondot kellett tehát fordítania a tagság ki­választására, sorainak eszmei és szervezeti egységére, va­lamint arra, hogy a tagok ne csak egyetérsenek a párt prog­gramjával, hanem valamely pártszervezet kereteiben tevéke­nyen részt is vegyenek annak megvalósításában, A kommunista pártok az I, világháborút követő forradalmi hullám idősza­kában kezdtek létrejönni, s megalakulásuk, térhódításuk azó­ta is tart. Tágabb értelemben pártokon — visszavetitve a fogalmat — a feudalizmus kori Magyarországon az uralkodó osztály alkalmi csoportosulásait értjük; pl, bárói ligá k, közneme­si "párt" stb. Szűkebb értelemben vett igazi pártokról ná­lunk is csak a polgári forradalmat megelőző évektől beszél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom