Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
A
- 39 ÁLT alapvető egysége. A földmüvesszövetkezetek 1945-ben a földrefor mtörvény alapján jöttek létre, ugyanis a Magyar Kommunista Párt ezek létrehozásában, majd általános falusi szövetkezetekké való fejlesztésében látta a parasztsá g szövetkezetekbe való szervezésének a lehetőségét. Ez az elgondolás összhangban állt a fokozatosság lenini elvével, amenynyiben az általános falusi szövetkezetek termelési tevékenységének fokozatos kiterjesztésén és a másik fontos lenini elv, áz önkéntesség tiszteletben tartásán keresztül kivánta volna eljuttatni a parasztságot a közös nagyüzemi termeléshez . Ez a célkitűzés azonban csak 1948 közepétől kezdve valósulhatott meg, amikortól az összes falusi szövetkezet — számuk a fúzió előtt 8 ooo körül volt, kb. 2-2,5 millió taggal — földmüvesszövetkezetekbe olvadt. /1945-1948 között ugyanis célkitűzésűkből csak annyit tudtak megvalósítani, hogy tagjaikat mezőgazdasági termelési társulásokba tömöritették, a volt nagybirto kok fel nem osztott vagyontárgyainak hasznosítására./ 1948-tól bár jóval sokirányúbb tevékenységet folytattak -- működésűk immár kiterjedt a fogyasztás, az értékesítés, a beszerzés és a termelés területére is —, de még mindig csak mezőgazdasági jellegű szövetkezetek voltak. Ennek megfelelően keretükben alakultak meg kezdetben az első tsz-ek különböző típusai is, azonban a mezőgazdaság szocialista átszervezésének kibontakozásával a legfejlettebb termelési jellegű szövetkezetek, a mezőgazdasági termelőszövetkezete k kiváltak a földmüvesszövetkezetek keretéből. Bár a földmüvesszövetkezetek profilja sokat változott — mind jobban erősödtek a vendéglátóipari, felvásárlási, kiskereskedelmi üzemágaik, emellett helyi feldolgozó, szolgáltató, kulturális tevékenységük is kifejlődött --, igazán önálló arculatuk csak az rag, tsz-ek kiválásával jött létre. Ezt 1967-től nevük is tükrözi, ugyanis ettől kezdve veszik fel az ÁFÉSZ elnevezést. Ekkorra megváltozott a tagság társadalmi összetétele — túlnyomó többségük már nem mezőgazdasági foglalkozású —, s tovább módosult és bővült tevékenységi körük.