Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

I

IÍÍA - 372 köznépi, közrendű népesség tagjait, akik valamely úrnak /törzsfőnek/, bőnek /nemzetségfőnek/, utóbb feudális földesuraknak -- királynak, egyháznak, világi birtokosoknak — alávetett állapotban dolgoztak. Nagyjából megfelelő latin megjelöléseik a "vulgaris", "plebejus" voltak. "ínséges" állapotuk a kutatás jelenlegi állása szerint nem volt egyveretü; tudunk különféle belső alcsoportjaikról. Népi összetételükben, eredetükben zömmel magyarok voltak — akik jórészt inek voltak már a honfoglaláskor is —, kisebb részben szlávok ós egyéb alávetett népek fiai. Más ismert társadalmi kategóriákkal élve, közébük tartoztak a közszabad liberek dolgozó tagjai, a libertinu

s-félszabadok, sőt a rab-szolga servu

sok is. Az "inség" volt az a nagy társadalmi gyüjtőmedence, amelynek vegyes jogi és vagyoni helyzetű csoportjai a XIIIXXV. században a .jobbágysá

gban olvadtak egységessé, és ennek eredményeképpen korábbi nevük is feledésbe merült, INAS: A középkori céhe

k bezárkózásakor, Magyarországon a XV, század közepétől elterjedő intézmény. Korábban csak céhlegén

yek voltak, s éppen az ő mesterré válásuk nehezítésének volt egyik eszköze az előzetes inasidő bevezetése. Ahhoz, hogy — a feudális korban a különféle céheknél nem egységes tartamú, eleinte nem is rögzített számú —inasévek letelte után valakiből legény lehessen, meghatározott mennyiségű pénzt, bort stb, kellett fizetni, A céhtanulás hlerarchizálásával persze az inasokat nemcsak a mesterek, hanem legények önkényeskedésének is kiszolgáltatták. Az inas elnevezés a tanon

c szinonimájaként azután is fennmaradt, hogy a dualizmus korában a céhek eltörlését követően országosan szabályozták az iparoktatá

st /1884-ben/. INDIGENATU

S: A latin "indigena" hazai, otthoni embert, szűkebben az ország, a haza fiát jelentette. Az indigenatus jogi aktusa az ünnepélyes honfiúsitás intézménye volt, amely a Mohács utáni időszakban alakult ki, de csak a XVIII.