Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
H
- 3^7 HON A magyar hadsereg zöme könnyen mozgó lovassá g volt. Legfontosabb fegyverük az ún reflex 1. 1 volt. Visszacsapó ereje révén ezzel az ijjal hót-nyolcszáz méterre is lőttek. Használták a kopj át. kar djuk a keleti hajlított szablya volt. Harcmodorukat inkább a távolsági harc jellemezte, közelharcba csak megfelelő alkalommal bocsátkoztak. Ha csatába mentek, nem az egész sereg ütközött meg, hanem a haderő egy részét lesben' állitották fel. Nem alkottak egységes arcvonalat, hanem kisebb közökben felállitott lovascsoportokban rontottak az ellenségre. Meglepetésszerű nyilzáport zúditottak rá, azután megfuta odást színlelve visszafordultak. Ha az ellenség utánuk eredt, szembefordultak vele, miközben a lesben elhelyezett taktikai seregrész rátört az ellenségre. Azután addig űzték az ellenséget, amig teljesen meg nem semmisítették. Ha vá rba vette be magát, blokád alá vették, de nem ostrommal, hanem alkudozással igyekeztek célt érni. Csata idején málháikat a sereg mögött biztosították. Háború vagy hadivállalkozás idején a fegyveres erő egy része az otthonmaradókat védte, akiknek védelmét a gyepü k ós a gvepüelv e is szolgálták. HONFIUSITÁ S = indegenátu s. HONORÁCIORO K: Általában a nem neme si származású értelmiségiek csoportját jelentik a XVIII. század második és a XIX. század első felében, E tág értelmezéssel szemben szűkebben: a honoráciorok viszonylag magasabb iskolázottságú /legalább 6-8 évig tanult/, szabad értelmiségi foglalkozásukat nem fix munkabér, hanem tiszteletdij /honorarium/ fejében végző nemtelenek voltak. Elsősorban közéjük tartoztak tehát az orvosok, az ügyvé dek, a mérnökök, a házitanitók, az irók-roüvészek, /l8o3-tól/ az egyetemi tanárok — amennyiben nem voltak nemes apától születettek. A fent jelzett tágabb értelemben viszont a nem nemes lelkés zek, tanárok-tanitók, az utóbbiakkal gyakran azonos kánto rok, fa—
