Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
C
CSER - 12o és detektivromantikát, a barkácsolást, a szabadbari való tájékozódást, táborozást, ügyességi gyakorlatokat stb./ Ez a nagyfokú rugalmasság, a serdülőélet egészének átfogása, a felnőtt vezetés közvetettsége, a serdülő érdeklődésének és és önállósulási vágyának kielégítése a többi polgári ifjúsági szervezet fölé emelte a cserkészetet. Hazánkban a cserkészet kezdettől fogva mint iskol ai intézmény került az érdeklődés középpontjába, s forrása — akárcsak a többi európai államban -- az angol volt. A szórványos kezdeményezések 1912 végén értek mozgalommá, ugyanis ekkol alakult meg a Magyar Cserkész Szövetség, A magyar cserkészet követelményrendszerét az ún. "cserkésztörvények" tartalmazták, amelyekben elvont humanista és valláserkölcsi alapelvek jutottak kifejezésre. Az utóbbiak áthatották az elemi normákat tartalmazó törvényeket is, ami azt jelentette, hogy a hazai mozgalomban a vallási befolyás jóval erősebben érződött mint a nyugat-európaiakban. Szélesebb körben való elterjedése az I. világháborút követő évekre esett, ugyanis nálunk a kezdeti évek alig 2ooo főnyi cserkészlétszáma 193°-ra 45 ooo-re emelkedett, főinek ellenére tömegmozgalommá Magyarországon sosem vált. Ebben nagyban közrejátszott egyrészről az, hogy a cserkészet döntően a középiskolák diákságából merítette utánpótlását, másrészről pedig az, hogy a két világháború között mind erősebbé vált a cserkészet és a 1 event eintézmén y rivalizálása, A versenyképesség érdekében — a magyarországi társadalmi légkörben — aztán a cserkészek is nagymértékben magukévá tették a leventék irrendenta, militarista szellemét, bár akadtak az eredeti angol-amerikai orientáció jegyében a szélsőjobboldali és fasizoid ideológiától elzárkózó csapatok is, /Sőt az igazsághoz tartozik az is, hogy cserkészetből szintén plántálódtak át bizonyos demokratikus vonások a leventeintézményekbe, pl, az életkori sajátosságok hangsúlyozása, a cserkész-próbatétel, az önkormányati elv,/ Önállóságát a mozgalom az 1939» évi honvédelmi törvén ytől kezdve gyakorlatilag elvesztette,