Soós Imre: A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században (Eger, 1958)
4/ Az irtáeföld és irtástelek
- 48 •tisztogatás munkájában részt nem vettek. A gyöngyöspatai jobbágyok panaszolják 1755-ben, hogy sok fáradsággal termivé tett irtásföldjeiket a földesúri osztály során olyanok között osztották szét, "akik nem kaptak a nehéz munkán,akik semmit sem irtottak, akik idegenből szolgálatra hozzánk jöttenek, s az után lakóul itten maradtanak vagy mint jövevények helységünkben megtelepedtenek, csak másokra tátván szájókat.Most irtásföldjeink ezeknek a heverőknek jutottak, s igy nékünk is ha sonlóvá kölletik hozzájok lennünk". 45 , 1744-ben a visontai jobbágyok is irtásföldjeik tervezett felosztása ellen tilta koznak a megye alispánja előtt: "Az erdőn lévő földeket a kemény sürü erdőbül három esztendőknek elfolyása alatt kemény munkával irtottuk. Hadd maradna meg azoknak keze alatt, mert azoknak, akik egész holnapokat töltöttek az irtásban,nagy szivük fájdalmára esnék /a felosztás/. Némelyek pedig vannak o lyanok, akik három esztendeig sem vágnak ki egy tőkét. - Igen káros lészen némelyeknek, ha az felosztatik", 4 4' Az irtásföld, az erdős-hegyek tájak speciális föld foglalási formája, első foglalásnak számit, mert a birtokba vett föld véglegesen megmarad a foglaló birtokában. A gyön gyöshalásziak 1741 táján ezt tömören igy fejezték ki: "Aki a földet a berekbül irtja, vagyia elsőnek felfogja , az jussát tartja hozzá". 4 5' Jog szerint felosztani csak azt az irtásföldet lehet, amelyet a földesúr a maga majorsági földjén saját kezdeményezésből irttat ki, s azután dézsma vagy másfajta bér ellenében használatra kioszt a jobbágyok között. A Sirokkőkuti majorban 1745 körül eszközölt a földesúr ilyen erdőirtást :" a kőkuti praedium /major/ Szentiványdombja nevü földjét az siroki kö zönséges helység irtotta ki, az irtás után közönségesen falujul ötször vagy hatszor dinnyével /ültették be/,8 a dinnye földet osztás szerint kiki, azkinek marhája volt, maga beve tette, akinek nem volt, másnak engedte tavaszival bévetni , közben a dinnyének jobb termése kedvéért egy-két esztendeig is megnyugosztaltatták." 4 6'