Soós Imre: A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században (Eger, 1958)

3/ A Jobbágyföldek a földközösség rendszerében.

- 28 ­pedig marhanyomásba vétettetvén,felhagytak Tele.Ezelőtt há ­rom esztendővel Dőriné asszonyom béressel szántották és ta ­vaszival bévetették, mivel osztályban jutott *« ,olt az uraság között. Mellette jó darab pallag azántatlan maradott, azon­kívül több föld Is gyepül maradott el mellette". 5 1' Előfordul, hogy a gyepfeltörés nehéz munkájára való « tekintettel az első év terméséből a földesúr néha nem szed magának kilencedet. Tiszalökről irják 1742-ben s "Amely föl­dek kemény földbül nagy fáradsággal, marharomlással, ekető- ' réssel elsőben /elsőizben/ föltörettetnek,azokbul az földes­urak se szoktak venni kilencedet.Zonatos gyöpbül feltört föl­dek termésit ekkoráig nem szokták megkilencedelni és dézmál­ni, minthogy azoknak föltöréséhez igen nagy fáradsággal,eke s marha romlással jutnak".' 2 , A gyepfeltörés fáradságáért ez az itt-ott engedé ­lyezett egy éves dézsmamentesség már maximális kedvezménynek számit. A gyepből feltört földekre nézve sohasem járt ki o­lyan egyéni birtokjog, mint például az irtásföldek esetében. A szabad foglalással birtokba vett földek továbbra is közös földek maradnak.A források minduntalan megemlítik,hogy a sza­badon feltört földek közös földek, közönséges földek, a falu közös földjei. A föntebb közölt eredeti okmányszövegek arra is bizonyítékot szolgáltatnak, hogy a szabad föld két évti­zeden belül hatszor-hétszer cserél gazdát. Vájjon a hét gaz­da közül melyik a végleges birtokos ? E'gyik sem. A szabad foglalás kétségkívül a földközösség rendszerébe tartozik. Tagányi a szabad foglalást több esetben tévesen azo­nosítja az első foglalással,vagyis az olyan feltöréssel,bir­tokbavétellel,mely a végleges birtoklás célzatával történik. Van ilyen földfoglalás is.Ilyen mindenekelőtt a nemesek gyep­feltörése. A végleges birtokbavétel kihangsúlyozására a ne­mesek körülbarázdálják, kicövekelik, határkövei megjelölik a birtokba vett területet.- Ezt a területet akkor sem foglal­hatja el más, ha a nemesrendü első foglaló azt pihentetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom