Az MSZMP Heves Megyei Bizottságának iratai 1956–1989 - A Heves Megyei Levéltár segédletei 9. (Eger, 2002)

9. csoport. Ifjúsági Munkabizottság iratai 1974-1987

9. csoport Ifjúsági Munkabizottság iratai 1974-1987 Történeti áttekintés Az Ifjúsági Munkabizottság az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18-19-i ifjúságpo­litikai kérdésekben hozott határozata, majd az ennek végrehajtásáról született 1973. november 6-i határo­zata alapján kezdte meg a tevékenységét. A munkabizottság létrehozásának az volt a célja, hogy munká­jával hozzájáruljon a párt ifjúságpolitikai céljainak a megvalósításához, a KISZ szervek és szervezetek pártirányításának a fejlesztéséhez, valamint az állami, tömegszervezeti, társadalmi és gazdasági szervek ifjúságpolitikai tevékenységének az összehangolásához. A munkabizottság a megyei pártbizottságnak alárendelve, javaslattevő jogkörrel működött. Tagjai a megyei pártbizottság tagjaiból és kommunista szakemberekből álltak. Megbízatásának időpontja azonos volt a pártbizottságéval. Tevékenységét a megyei pártbizottság éves, illetve a végrehajtó bizottság féléves munkaterve alapján kidolgozott saját éves munkaprogramja szerint végezte. A testület vezetését a megyei pártbizottságnak a párt, tömegszervezeti és állami ügyek irányításával megbízott titkára látta el. Raktári jegyzék Raktári Őrzési egység Dátum szám száma címe 1. 1. Ifjúsági Munkabizottság ülésének iratai 1974.11.12. Napirend: Az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzete a Hatvani Konzervgyárban. Az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzete az Egri Dohánygyárban. 2. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1974. V. 2. Napiren d: Az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzete a Dél-Heves Megyei Tsz­szövetség tagszövetkezeteiben. Az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzete az Eger-Gyöngyösvidéki Tsz-szövetség tagszövetkezeteiben. 3. Jelentés a párt ifjúságpolitikájának végrehajtásáról, javaslat a további feladatokra. (Tervezet.) 1974. V. 28. 4. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1974. X. 1. Napiren d: Jelentés a KB ifjúságpolitikai kérdésekben hozott határozata végre­hajtásának helyzetéről a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán és a Gyön­gyösi Kertészeti Főiskolai Karon. 5. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1974. X. 31. Napiren d: Jelentés az MSZMP X. kongresszusa és a megyei pártértekezlet KISZ-re vonatkozó határozatainak végrehajtásáról. 6. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1974. XII. 23. Napiren d: Beszámoló az általános iskola 8 osztályát el nem végzettek arányairól, számáról, az el nem végzés okairól. 7. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1975. V. 6. Napiren d: A pétervásárai és a hevesi községi pártbizottságok jelentése a KB ifjúság­politikai határozatának végrehajtásáról. Tájékoztató a szakmunkástanuló intézetekben folyó nevelőmunka tapasz­talatairól, különös tekintettel a munkásöntudatra való nevelésre. 8. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1976. V. 26. Napiren d: A tanintézeti KISZ szervezetek pártirányításának tapasztalatai. 9. Emlékeztető az Ifjúsági Munkabizottság üléséről 1976. X. 22. Napiren d: Jelentés a KISZ politikai képzés tapasztalatairól. Személyi kérdések (S. J., P. B„ N. Gy. kinevezése). 193

Next

/
Oldalképek
Tartalom