Heves megye iratai (1930–) 1944–1950(–1955) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 6. (Eger, 2001)

Járási főjegyzők iratai

Járási főjegyzők iratai JÁRÁSI FŐJEGYZŐK IRATAI Történeti áttekintés A vármegye területe a polgári korszakban is járásokra oszlott. Az 1886. évi 21. tc. értelmében a járás községeinek a felügyeletét az alispán a főszolgabíró, mint a járás első tisztviselője útján gyakorolta. A főszolgabírót a vármegyei Törvényhatósági Bizottság választotta meg és osztotta be valamelyik járás élére. A főszolgabíró a vármegye ún. külső tisztviselője volt. Megválasztásába a községeknek nem volt beleszólásuk. Az 1030/1945. ME rendelet 12. §-a a főszolgabírói hatáskört a járási főjegyzőre ruházta át, de gyakorlatilag csak névváltozás történt. A főjegyző, mint a járás vezető tisztviselője, egyben a főispán politikai megbízottja volt a járásban. A járási főjegyzőket - a főszolgabírói állások folytatásaként - 1949-ig a megyék Törvényhatósági Bizottságai választották az egyes járások élére. Az 1948. évi 51. tc. intézkedett az egyes vármegyei és községi állásoknak állami állásokká történő átszervezéséről. A törvény végrehajtása tárgyában megjelent 108 030/1949. BM sz. rendelet alapján a járási főjegyzői állást belügyminiszteri kinevezéssel kellett betölteni. Az alsó fokú közigazgatás tulajdonképpen a főszolgabíró (főjegyző) és a községek egymást kiegészítő és szorosan összefüggő együttműködéséből állt. A főjegyző alsó fokú általános közigazgatási hatóság volt, rendkívül kiterjedt hatáskörrel. A főjegyző, mint a megyei vezetés vagy a belügyminiszter által kijelölt személy, idegen elemnek számított a járás élén, mondhatni, hogy felülről kezelte a községeket. Nem függött a községi önkormányzatoktól, ugyanakkor kötelessége volt a községi önkormányzatok ellenőrzése. A legtöbb esetben a főjegyző gyakorolta járásában az első fokú hatósági jogkört. Felügyeleti és ellenőrző hatáskörében jelentős befolyása volt a községi önkormányzatokra. Kitűzte a községi képviselő-testületi választások idejét, jelölte az elöljárók nagyobb részét és egyúttal ő volt a községi tisztújító szék elnöke. Az alispán a járási főjegyzőn keresztül intézte a községekhez a megyei törvényhatóság rendeleteit, s a községek ugyancsak a főjegyzőn keresztül juttatták el felterjesztéseiket a felsőbb hatóságokhoz. A járási főjegyző véleményezte a községek képviselő-testületeinek a határozatait. Felügyeleti jogot gyakorolt a községi tisztviselők felett. Köteles volt évente megvizsgálni a községek ügyvitelét, pénz- és vagyonkezelését. Az egyes községekben bizonyos időközönként panasznapokat tartott. A belügyi igazgatás terén rendkívül széles hatáskörrel rendelkezett. Elsőfokú anyakönyvi hatóság volt, s azokban a községekben, amelyekre a rendőrség működése nem terjedt ki, ellátta az elsőfokú rendőrhatósági feladatokat is. A járás területén politikai gyűléseket csak a főjegyző előzetes engedélye alapján lehetett tartani. Engedélyezte a sajtótermékek terjesztését, a mozielőadásokat, nyilvántartást vezetett a bejelentett külföldiekről, felügyelte a közlekedést. Tűzrendészeti szempontból ellenőrizte az épületeket és egyéb létesítményeket, gondoskodott a községi tűzoltóságok megszervezéséről és ellenőrzéséről. Lőfegyver és lőszer tartásához a főjegyző engedélyére volt szükség. Elsőfokú építésügyi hatóságként kiadta az építési és bontási engedélyeket. Közegészségügy területén is széles hatáskörrel rendelkezett. A főjegyző döntött szegénysegélyezési kérdésekben. 43