Heves vármegye iratai 1304–1944 (1957) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 5. (Eger, 2000)

IV-1 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének jegyzőkönyvei és iratai döntött az ispán (XV. századtól főispán). Hozzá szóltak a királyi parancsok, ő állította ki az okleveleket a szolgabírókkal együtt, s egyre inkább vezető szerepet játszott a megyei igazgatás minden ágában, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, hadi és gazdasági ügyekben egyaránt. Az 1548: 70. tc. szerint a főispánnak az alispánt a vármegye beleegyezésével kellett választania. A kérdést az 1723: 56. tc. zárta le, mely szerint a főispán négy jelöltje közül a vármegyei közgyűlés választotta az alispánt. Heves megyében 1653-tól jelent meg a másodalispán (subvicecomes vagy vicecomes substitutus) tisztsége, akinek az adók és a bírságok behajtása lett a feladata. Vármegyei jegyző (nótárius inclity comitatus) az írásbeliségnek a nemesi vármegye ügyintézésében való fokozatos térhódításával a XIII. században tünt fel először, mint a főispán magánalkalmazottja, familiárisa. A XIV. században már egyes vármegyéknek mint közösségeknek is voltak jegyzőik, de a vármegyei jegyző nevet csak a XVI. század vége óta viselték. Az új elnevezésben a tisztség jellegének megváltozása jutott kifejezésre, magánalkalmazottból önkormányzati officium lett. Heves megyében 1565-ben említik először. A vármegyei jegyző hosszú ideig nem tartozott a vármegye választott tisztviselői, állandó hivatalnokai közé, hanem csak egyes alkalmakra, a közgyűlések és ítélőszékek idejére fogadták fel. A vármegyei jegyzői feladatok az általános jogi műveltségen kívül szakismereteket is megkívántak, ami ritka volt, ezért a XV-XVI. században sokszor több megye is felfogadta ugyanazt a jegyzőt, aki egyik közgyűléséről vagy ítélőszékéről átment a másikéra. Nem fizetést (sallariumot), hanem esetenként megállapított díjat kapott. Az alkalmi tisztségből fokozatosan állandó hivatal lett, s a XVI. század második felétől már választották, ami általános gyakorlattá csak a XVII. század végétől vált. Mint választott tisztviselő év végén a vármegyei jegyző is lemondott, de szakismerete miatt majdnem mindig újraválasztották, úgyhogy a vármegye legállandóbb hivatalnoka lett. Rendes fizetésén kívül az oklevelek kiállításáért külön díjazást kapott. Legelső feladata a regestrumvezetés, azaz a vármegye által megbüntetett egyének jegyzékbe foglalása volt. Ebből fejlődött ki a közgyűlési és az ítélkezési jegyzőkönyvek vezetése. Az adózással, nemesi felkeléssel stb. kapcsolatos lajstromokat is ő készítette. Legfontosabb feladata azonban a vármegyei kiadványok megfogalmazása volt az igazságszolgáltatás, a megyei igazgatás valamennyi ágában. A XVII. században az alispántól átvette a jegyzőkönyvek és a megyei levéltár őrzését. Mielőtt a megyei pénztárnoki állást megszervezték, a megyei pénztárt is kezelte. Munkakörének bővülésével tekintélye is növekedett. A 1695-től végén Heves megyében másod-, illetve aljegyzőt is alkalmaztak eleinte csak ideiglenesen, majd a XVIII. századtól állandó minőségben. Munkájukat a XVIII. században már írnokok (cancellistae, scribae) segítették. Szolgabíró (iudex servientium, iudlium). - A nemesi vármegye önkormányzatának időben elsőként megjelent tisztviselője, akit a nemessé váló királyi serviensek maguk közül választottak peres ügyeik intézésére. Innen származik nevük is. Heves megye első szolgabíráit 1323-ban említi oklevél. Megyénként általában 4 szolgabírót választottak (1290: 16. tc.), egyévi időtartamra. Elsősorban a megyei igazságszolgáltatásban tevékenykedtek, de a közigazgatásban is komoly feladatuk lett. Teendőik közé tartoztak a vármegyei törvényszéken való részvétel, perbeli egyéb eljárás (idézés, tanúkihallgatás, végrehajtás), peren kívüli, már közigazgatási 17