Heves megye városainak és községeinek iratai (1927–)1945–1950(–1958) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 4. (Eger, 2000)

Községek

33 iparosok, tanoncok, bábák, italmérők, közlekedési balesetek nyilvántartása, gazdasági cselédkönyvek, munkásigazolványok, gyámoltak, segélyezettek, közsegélyre szorultak nyilvántartása stb. A község a lakosság részére különféle igazolványokat, bizonyítványokat állított ki, melyek vagyoni, családi állapot bizonyítására szolgáltak. A község és az ott lakó személy között jogi kapcsolat volt, amit a községi illetőség fejezett ki. Ez a magánszemély számára védelmet is nyújtott, pl. nem lehetett a községből eltávolítani a helyi illetőséggel rendelkező lakost. Minden magyar állampolgárnak valamely község kötelékébe kellett tartoznia, de csak egy községébe. Az illetőség akkor szűnt meg, ha a személy egy másik községben szerzett illetőséget. Községi illetőséget csak magyar állampolgár szerezhetett, külföldi csak honosítás után. Az illetőség feltételei voltak: ha az egyén a községben született vagy ott örökbe fogadták, ha a községbe házasság útján került, ha a község kötelékébe felvették, ha a személy hatósági határozat útján szerzett illetőséget. Illetőségi ügyben támadt vitás kérdésekben a járási főjegyző döntött, ha pedig a községek különböző járásokba tartoztak, akkor első fokon az alispán járt el. Az 1886. évi 22. tc., az ún. községi törvény, a községnek három változatát határozta meg: - kisközség, - nagyközség, - rendezett tanácsú, majd 1929-től megyei város (1929. évi 30. tc. 37. §). A kisközség és nagyközség közös vonása, hogy felügyeleti hatósága mindkettőnek a járási főszolgabíró volt. A város kibővített hatáskörrel rendelkezett és közvetlenül a vármegye felügyelete alá tartozott, azaz nem volt járási fellebbviteli hatósága. A kisközség jellemzője a lakosok viszonylag alacsony száma. Minden kisközségnek megvolt a saját képviselő-testülete, de jegyzőt kettő vagy több szomszédos kisközség közösen tartott, és költségeinek az arányát az érintett községek meghallgatása után az alispán határozta meg. A nagyközség képes volt önállóan ellátni feladatait, saját jegyzője volt. A községnek különleges változata volt az uradalmi vagy más néven eszmei község és a tanyaközség. Az eszmei községnek nem volt önkormányzata, joghatóságuk az az uradalom volt, amelyikhez tartozott. Csak 1945-ig működtek. A tanyaközség egyaránt lehetett kis- és nagyközség, a sajátossága az volt, hogy nem rendelkezett belterülettel, a községi szervezet a tanyák összességéből állt össze. A községnek csak egy hivatalos neve lehetett, melyet a belügyminiszter az Országos Községi Törzskönyvbizottság javaslatára az 1898: IV. tc. rendelkezései alapján állapított meg az illetékes községek és törvényhatóságok meghallgatása után. 1886 óta a községi szervezetet több jogszabály is érintette. Az 1901. évi 20. tc. szerint a községi hivatalos személyzet képzéséről az állam gondoskodott közigazgatási tanfolyam útján. A 126000/1902. BM. rendelet részleteiben szabályozta a községi ügyvitelt, az 1929. évi 30. tc. az eljárási jog és a fegyelmi ügyek területén hozott változást. A másodig világháború idején a községi önkormányzati jogokat korlátozták. Az 1942. évi 22. tc. a megyei, városi és községi állásokat kinevezéshez kötötte, a községi jegyzőket a belügyminiszter nevezte ki. A második világháború után további jogszabályok keletkeztek a községi önkormányzatot illetően. Már 1945 januárjában megjelent a 14/1945. M.E. rendelet a közigazgatás ideiglenes rendezéséről. Ebben felhívták a már megalakult és majd megalakuló nemzeti bizottságokat, hogy mindenütt alakítsák újjá az önkormányzati testületeket, mint ideiglenes községi képviselő-testületeket, de kimondta azt is, hogy a nemzeti bizottságok ne illeszkedjenek be a közigazgatás szervezetébe. Az önkormányzati tes-