Csiffáry Gergely: A Heves megyei levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1846–1953 - A Heves Megyei Levéltár segédletei 3. (Eger, 1998)
Bányák és ipari vállalatok
34 lignittermelést azon célból, hogy a pásztói kovaföldgyár részére tüzelőanyagot biztosítson. Ezzel komolyabb formában megkezdődött a a mátraaljai lignit bányászata Rózsaszentmártonban. 3 5 1918-ban a Gyöngyöspatai Kovafold Művek Rt. tőkehiány miatt nem tudta folytatni a bányászatot. Ezt követően Fóris Vilmos mérnök, építési vállalkozó 1918. október 10-én megalapította a Mátravidéki Szénbányák Rt-t. A vállalat Rózsaszentmárton, Ecséd, Nagyréde, Szűcsi és Gyöngyöspata - Heves megyei községek - területén fekvő, nagy kiterjedésű lignitmező kiaknázására alakult. A részvénytöbbség tulajdonosa Rózsaszentmártonban bányát épített, Apcon pedig rakodót és szénosztályozó művet létesített. A részvényállomány felét a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1937 márciusában 400 000 pengőért megvásárolta, majd a másik felét Fóris Vilmos halála után 1939-ben szerezte meg. 3 6 A vállalat a rózsaszentmárton-szücsi határában mintegy 120 fúrást mélyített. Az egyik fúrás 106 méteres mély volt, és ez 13 lignittelepet harántolt, melynek összvastagsága 14 m volt. A bányászat a rózsaszentmárton-ecsédi völgy keleti oldalán egymástól 4-500 méterre kihajtott egyes szelvényű lejtősaknán történt. Ide telepítették az I-II-III. sz. lejtősaknákat. Az I. sz. lejtősaknában a termelés 1918-ban megindult, és fuvarosok szállították a szenet az apci vasútállomásra. 1919-1920-ban megépült a Rózsaszentmárton-Apc közötti sodronykötélpálya, amely nagymértékben növelte a szén külszíni szállítási lehetőségeit, csökkentette a termelési költségeket, s a bánya növelte a termelését. Az 1918. év 2850 tonnás széntermelését 1921-ben 34 903 tonnára emelték. A rózsaszentmártoni bányák 1928-ig 40-80 000 t/év közt termeltek. 1929-ben lépték át az évi 100 000 tonnás termelési határt, s 1939-ben 167 350 tonna volt az összes termelésük. A Mátravidéki Szénbányák Rt. a fokozatos termelésnövelés és korszerűsítés ellenére épphogy nyereséges volt. Az üzleti kompassz adatai szerint 1927-1941 között a részvények után ném fizettek osztalékot. Az alkalmazotti létszáma a vállalatnak 1926-1932 között 225-571 fő között változott, de évenként fokozatosan nőtt. A mátravidéki lignitlelőhely jelentősége az 1930-as évek vége felé megváltozott, amely közvetlenül hozzájárult a Mátravidéki Szénbányák Rt. felfejlesztéséhez. Az előzményekhez tartozik, hogy Budapest áramellátásának javítására a mátravidéki lignit felhasználásával a vállalat szomszédságában egy új erőmű építését tervezte a kormányzat. Ennek érdekében 1938-ban a Mátravidéki Szénbányák Rt. a rózsaszentmártoni határban nagyarányú kutatófúrásokat indított, s ezek alapján 1938. augusztus 16-án telepítette a VII. sz. lejtősaknát. A terület gazdag lignitvagyona adta a lehetőséget Lőrinci környékén egy erőmű megépítéséhez, amelynek szénellátását ez az akna lett volna hivatva kielégíteni. 1940-ben, az akkori magyar kormány elhatározta az erőmű létesítését. Az erőmű létesítésével Budapest Székesfőváros Elektromos Müvét (továbbiakban: BSZEM) bízta meg. A BSZEM 1940-ben kötött végleges szerződést 60 évre a mátravidéki erőművének szénellátására a Mátravidéki Szénbányák Rt-vel. A szerződés megkötése után javasolták az ígéretes lignitmezők alapján, az akkori Pernyepuszta helyén - a mai Petőfibányán - az altáró megépítését. Előzetes fúrások után 1942. június l-jén megkezdték az altáró kihajtását, de mivel 1944. július hónapban a háború következtében az altáró kihajtása leállt, a munkák folytatása a 3 éves terv megkezdéséig szünetelt. 3 8 Az altárót az indulás évében Zagyvavölgyi-altárónak, utóbb Petőfi-altárónak nevezték, kihajtása és a Teréz-légakna lemélyítése csak a beruházások kezdetét jelentette. Az üzem 1944. november 15-én leállt, s a széntermelést 1945. február 13-án indította meg újra a Mátravidéki Szénbányák Rt. A Mátravidéki Szénbányák Rt. bányatelepének központja előbb Rózsaszentmártonban volt 1940-1945 között, majd 1945 után a Lőrinci községhez tartozó Pernyepuszta lett a központ, melyet 1949. március 15-től Petőfibányának neveznek. Az MSZRT bányahelyei: Rózsaszentmárton, Szűcsi, Ecséd, Nagyréde és Pernyepuszta határában feküdtek, s Apcon vasúti rakodója volt. 1946. január 1-től a MSZRT bányaigazgatósága állami kezelésbe került, élén pedig miniszteri biztos állt. Az MSZRT államosítására az Iparügyi Minisztérium 1946. február 28-án a kijelölt miniszteri biztos irányításával a bányavállalatnál három leltározási bizottságot hoztak létre (Rózsaszentmárton, Pernyepuszta és Apc székhelyeken), amelyek elkészítették a vállalat vagyonleltárát. 1945 után tovább folytatták az altáró építését, 1948-ban az Ecséd felőli oldalon is megkezdték a kihajtását. Az összesen 4600 m hosszan kiépített altáró összekötötte Petőfibányát és a későbbi ecsédi külfejtést. Ezen át történt az altáró termelésén kívül a szűcsi X., XI. akna és az ecsédi külfejtés termeivényének Petőfibányára szállítása. A petőfibányai-rózsaszentmártoni bányák a szűcsi és az ecsédi feltárásokkal így alkottak utóbb - az 1950-es, 1960-as években - együttes termelési rendszert. Az altáró megépítése azért is jelentős, mert összekapcsolta a környező szénmezőket, ugyanakkor a bánya szempontjából azért lett fontos, mivel a kisfogyasztók kikapcsolásával a vállalat a nagyüzemek közvetlen ellátására térhetett át, ezáltal pedig 1948 után a Mátravidéki Erőmű ún. célbányájává válhatott. 3 9 3 5 DÉNES O., 1969. 5-7. 3 6 JENEI K„ 1968. 253. 3 7 DÉNES 0., 1969. 8-9. 3 8 DÉNES O., 1969. 10— 11 3 9 MISÓCZKIL., 1975. 16
