Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1686 lekedési) szempontból Felső-Magyarország központjának számító Kassán, korábban a mellette fekvő volt jászói premontrei kolostorban alakították ki az egri egyházmegye átmeneti centrumát, többé-kevésbé együttműködve káptalanjukkal. Hozzátéve ehhez, hogy királyi kancellári, kamarai stb. feladataiknak is eleget kellett tenniük, továbbá energiájuk javát a protestáns felekezetekhez csatlakozott hívek rekatolizálása kötötte le, nem csoda, hogy foispáni minőségükben alig vettek részt a „menekült” vármegye mindennapi munkájában. Leginkább csak az eskütétellel járó hivatalos beiktatásukon és ritkán a tisztújító közgyűléseken jelentek meg, mert az utóbbiakon többnyire már meghatalmazottakkal képviseltették magukat (legtöbbször a fuleki várkapitány, máskor a nagyprépost, egy-egy tekintélyesebb plébános, például a gyöngyösi, vagy valamelyik Füleken ülésező másik vármegye alispánja által). A 17. században - legalábbis a század közepétől tanulmányozható közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint - a főispánok gyakran éltek az 1548: 70. te. adta jogukkal, hogy tudniillik ők nevezik ki az alispánt, de a megyebeli nemesség egyetértésével. Jelölési jogukkal elsősorban nem személyes vagy valamilyen politikai megfontolásból, hanem a katolikus egyház pozícióinak erősítése érdekében próbáltak visszaélni, viszont a vegyes vallású megyei nemesség arra törekedett, hogy ne kizárólagosan katolikus, hanem a főispán által kandidált 2-2 katolikus, evangélikus és református hitet valló nemes közül szabadon választhasson. Az alispánok 1660 utáni megválasztásának eseteiben ugyan nem egyszer a püspök-főispáni akarat dominált, ám ez egyáltalán nem következhetett be a szolgabíróságok betöltésénél, ugyanis - mint egy alkalommal általánosítva megfogalmazták - „a szolgabírói választás a rendek szent és érintetlen joga". A vármegyének a saját „felségterületén” kívüli újjászervezésében semmiképpen sem lehetett szerepe az Egerből Jászóra, illetve Kassára menekült főpapfőispánoknak, annál is kevésbé, mert a legkritikusabb években, 1607 közepe és 1615 között betöltetlen volt az egri püspöki szék. Viszont éppen az 1606. évi bécsi és zsitvatoroki békék, valamint az 1608-as országgyűlés törvénycikkei jelezték a fő- és köznemesség öntudatos megerősödését mind a Habsburg királyi hatalmi központtal, mind a katolikus főpapsággal szemben. Heves és Külső- Szolnok vármegyének a felvidéki birtokaikra menekült jómódú nemessége - hátterükben a szerényebb vagyonú, esetleg csak a török kézre került megyeterületen birtokjogokkal rendelkező, de e jogokról soha le nem mondó kisnemességgel - csakis egymással és a nagybirtokosokkal összefogva, valóban önkormányzati alapon szervezhette újjá, majd fejlesztette tovább a Fülekre „menekült” vármegye intézményeit. A reorganizációban persze módjukban állt hasznosítani a már nem először „menekülő” Pest-Pilis-Solt megyei és a nekik otthont adó Nógrád megyei tisztviselők tapasztalatait, sőt bizonyíthatóan személyes összefonódások is létrejöttek a három (Hont vármegyével együtt olykor négy) törvényhatóság között. A Heves és Külső-Szolnok vármegyei tisztségviselők között különösen sokan voltak olyanok, akik Nógrád, illetve Pest megye területén számítottak bir49
