Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLY ÁK Bölcseleti és jogi tanulmányokat végzett. Ügyvédi tanulmányai befejezése után az egri érseki líceum tanára lett. A vármegye szolgálatában mint másod­aljegyző jelent meg, aki e tisztségét 1829. november 14-től 1837. november 6-ig töltötte be. Rögtön azután egy évtizedre első aljegyzőnek választották, sőt 1841- től főjegyzői címmel látta el az aljegyzői feladatokat. Heves és Külső Szolnok, valamint Gömör vármegye táblabírája volt. 1847. június 16-án tényleges fő­jegyző lett, mely funkcióban 1848. június 2-ig maradt. Budán halt meg 1861. július 28-án. N. L. Magyar István1105 járási tanács vb-elnöke 1923. október 6-án született Erdőtelken. Anyja Bakos Róza háztartásbeli, apja Magyar Gábor mezőgazdasági munkás volt. Felesége Oszlánci Margit paraszti származású, földműves-szövetkezeti tag volt, házasságukból egy gyermek szüle­tett. Gyermekkorában Erdőtelken elvégezte a 6 elemi iskolát, később (1954— 55-ben) a 7. és a 8. általános iskolai osztályt is. 1944. augusztus 31-ig napszá­mosként dolgozott, majd bevonult katonai kiképzésre, de a harcokban nem vett részt. Ennek ellenére szovjet hadifogságba esett, s egy romániai hadifogolytá­borba került. A fogságból 1945. szeptember 4-én került vissza. Ezt követően alkalmi munkákat vállalt, dolgozott a helyi vasútnál és a szeszgyárban. 1949. április 1-jén az erdőtelki földműves-szövetkezet alkalmazásába került, amelynek később a vezetője lett. 1950. október 22-től 1952. március 11-ig az Erdőtelki Községi Tanács V. B. elnöki posztját töltötte be, majd 1954. április 15-ig Csány község vb-elnöke volt. Ezt követően a Hatvani Járási Tanács V. B. elnökhelyet­tese lett. 1958. szeptember 16-tól 1968. április 30-ig a Hevesi Járási Tanács V. B. elnöki funkcióját látta el. 1960-tól megyei tanácstag, majd vb-tag volt. 1963- ban megkapta a Szocialista Munkáért Érdemérmet. A Magyar Kommunista Pártnak 1947-ben lett a tagja, majd az MDP-nek és az MSZMP-nek is. 1952-ben elvégzett egy öt hónapos államigazgatási isko­lát, 1954-ben egy 3 hónapos pártiskolát, 1960-ban pedig a tanácsakadémiát. Megkezdett jogi tanulmányait abbahagyta, ehelyett egy 2 éves ipari üzemgazda­sági tanfolyamra küldték. 1968. november 12-én halt meg Hevesen. Cs. Z. 1105 HML XXXIII-1/a 195. rsz.; HML XXXV-22-11 106. rsz. 482

Next

/
Oldalképek
Tartalom