Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1686 mindenesetre egyértelmű volt Heves vármegye szempontjából: a megyei szervezet bizonyos mértékben alárendelődött az egri központú katonai igazgatásnak. Az alárendeltség legkevésbé az alispáni tisztség esetében mutatkozott meg, ugyanis 1526 után semmi nyoma nincs annak, hogy a püspök-főispánok familiárisai, az egri várnagyok töltötték volna be e hivatalt, bár ezt csak a várnagyok tevékenységét elemző forrásokból tudjuk. A török kor első ismert nevű alispánja, Dormán Kristóf (1546-1553) nem állt személyes függésben sem a püspöktől, sem a korabeli várkapitányoktól, fizetését viszont - készpénzben az 1549. és 1550. évi állami adószedés alkalmával évi 24 forintban, a későbbi esztendőkben a beszedett portális adóból való részesedés formájában, ezen kívül jelentős természetbeni juttatások formájában - az egri végvár bevételeiből fedezték. Az alkalmi bírságpénzek, eljárási illetékek természetesen a várkapitányok beavatkozása nélkül illették meg. A 16. század második feléből az alispán személye ismert 1553-54-ben Barna János, 1557-ben Szőllősy Márton — 50 forintos sallá- riummal, de naturális juttatások nélkül, 1558-ban Kürthy László, 1559-ben Nádasdy Farkas, azután Szentgyörgyi László - megszakításokkal - több mint két évtizedig, 1580-1582-ben Recsky György, 1590-ben Dersy Gáspár és 1591-ben Széky Pál. Az alispánok szinte bizonyosan a megyei nemesség által választott személyek voltak, ennek jele, hogy a főispánok olykor nem is állítottak jelölteket, illetve nem mindig adták hozzájárulásukat a megválasztott alispán személyéhez, hiszen pl. 1564-ben hiába tiltakozott Verancsics Antal püspök Szentgyörgyi László hivatalba lépése ellen, a vármegye mégis sikeresen ragaszkodott saját testületi döntéséhez. Helyettes alispánoknak, akik aló. század végén már előfordultak a fejlettebb adminisztrációval rendelkező törvényhatóságokban, Heves megyében 1596-ig semmi nyomuk nincs. A szolgabírákat 1526 után is a megyebeli nemesség választotta saját sorai közül, de a török korban Heves vármegyében is leginkább a kisbirtokosok közül. Fizetést - a peres ügyekhez kapcsolódó és a peren kívüli eljárásokért járó illetékeken és a bírságpénz-részesedésen kívül - az alispánhoz hasonlóan az egri vár fenntartására beszedett adókból utaltak ki számukra, mely 1550 táján évi 8-8 forintot tett ki. A szolgabírák neve aló. században csak a portális adóösszeírásokból ismert, és ezek alapján tudjuk azt is, hogy a korszakban a megyének négy járása volt, melyeket nem földrajzi fekvésük alapján vagy valamely jelentősebb településükről, hanem az adott járásban éppen működő szolgabírák személyneveinek feltüntetésével neveztek meg (processus X Y judicis nobilium vagy judlium). A korabeli járáshatárok nem voltak teljesen állandóak, mert a különböző évek adójegyzékeiben a falvak egy-egy csoportját más és más szolgabíró járásában tüntették fel. A négy járást - legalábbis az 1546 és 1571 közötti időszakban - sajátos módon három szolgabíró igazgatta, mivel a Tiszán túl elterülő ún. kishevesi terület (melyet Fráter György, János Zsigmond keleti országrészének kincstartója csak 1550-ben engedett át a Heves vármegyei adórovóknak) 44
