Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Rövidítések jegyzéke
TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK Miklós főszolgabíró), Béla országgyűlési képviselő, Gyula miniszteri tanácsos, vejük, leleszi Kovács József szolgabíró lett. 1852. november 23-án halt meg. K. L. E. Ivády János, ivádi1044 főszolgabíró A család származására, nemessé válására, birtokára lásd: Ivády Gábor főszolgabíró. Ivády János apját szintén Jánosnak hívták, anyját Huszár Máriának. 1766- ban született. Az egri jogakadémián tanult az 1780-1782. években. A megyei tisztikarba 1790. április 12-én került be, ekkor esküdtnek (ju- rassor) választották a Mátrai járásba. 1796. január 27-én ugyanennek a járásnak alszolgabírói tisztségével (vicejudlium) bízta meg a közgyűlés, a főispán pedig táblabírónak nevezte ki. 1803. március 7-én megerősítették addigi hivatalában, a következő tisztújításkor pedig, 1805. szeptember 23-án járási főszolgabíróvá (iOrdinarius judex nobilium, Ordinarius judlium) választották. A következő két tisztújításon, 1811-ben és 1814-ben ismételten megerősítette a megyegyülés, így a főszolgabírói székben maradt haláláig, ami 1823. július 10-én következett be. Felesége Mártoni Teréz volt. Fiuk, Gábor szintén főszolgabíró lett (lásd: Ivády Gábor főszolgabíró). K. L. E. Ivády József1045 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1924. március 23-án született Ivádon. Nem valószínű, hogy rokonságban állt a 18-19. században többször vármegyei tisztséget viselt nemes ivádi Ivádyakkal. Apja Ivády János kőszénbányamunkás, anyja Ivády Erzsébet volt. Gálán Máriát vette feleségül. Két gyermekük született. Édesapja 1928-ban vándorolt ki Kanadába, 1937-ben a család is követte. Ivády József 1940-ben ott kezdett dolgozni bányában, előbb csillés, 1945-től vájár volt, 1946-ban bánya-mozdonyvezető lett. 1948-ban visszatértek Magyarországra. 1044 Orosz 123-125. p.; Udvardy 670-671. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 48. p., 58. rsz. 27. p., 65. rsz. 115. p., 67. rsz. 1032. p., 73. rsz. 345. p., 76. rsz. 843. p., 85. rsz. 825. p.; HML IV-l/b 619-633. rsz.; IV-7/e 15-48. rsz. 1045 HML XV-41 116. rsz.; HML XXXIII-l/d 103. rsz. 48/1983. UB.; HML XXXV-22- 11 103. rsz. 437