Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1.000 .1.686 m ély több vármegye alispánja vagy más hivatalviselője is lehetett (egyidejűleg, előtte vagy utána). Másfelől: nem egy esetben két alispán is működött a megyében. 1400-ig a hevesi alispánok gyakran használták a magister (mester) megkülönböztető jelzőt, a korszak nyelvezetében azonban ez - akár a várnagyok és a királyi udvari lovagok esetében - nem egyetemi fokozatra utalt, hanem a hivatali pozícióban testet öltő társadalmi megkülönböztetést jelölt a felettük álló, magnificus (nagyságos) címzést élvező bárók és a komolyabb tisztséget nem viselő nemesek (nobiles) között. Heves vármegyében szembeötlő aránytalanság, hogy míg 1333 és 1367 között 9 alispán neve ismert, addig a 14. század utolsó harmadából egyetlen egy sem fordul elő az oklevelekben. Az utóbbi tény feltehetően két, Heves megyében jelentős birtokos és a vármegyei ügyintézésben közvetlenebbül érdekelt ispán, Domoszlói Miklós és Tari Lászó 1350 és 1400 közötti személyes aktivitásával magyarázható. A következő század első felében előforduló 9 alispánból csak az utolsó három volt Heves megyei származású, a többieknek birtokaik sem feküdtek itt, hanem legtöbbször, öt esetben borsodi gyökerekkel rendelkeztek (Bikédi, Kántor, Kozárdi, Keresztúri vagy Keczer családok tagjai). E jelenség hátterében a Zsigmond-kori bárói rangú ispánoknak Diósgyőr centrummal kialakult 4-9 vármegyére kiteljedő territoriális hatalma húzódott meg. A század középső harmadában tettek szert fölényes vezető szerepre az alispánok között a megyebeli birtokos nemesek. Közülük a legtekintélyesebb az Aba nembeli Rédei ágból származó Rédei János volt, aki egyébként hevesi alispáni időszaka (1461-67) után Mátyás király jóvoltából az erdélyi alvajda rangos tisztségét töltötte be 1475-ben bekövetkezett haláláig. A helybeli kötődésű alispánok a középkor végén, 1468 és 1526 között is többséget képeztek, egyfelől a régi gyökerű Bábi, Famosi, Füzesi, Encsi, Szalóki, Szóláti, Szőllősi, másfelől a Hevesben újonnan birtokot szerzett Pozsgai, zsadányi Spáczai, nagyfalvi Apaffy famíliák tagjai révén. De mellettük ez időben ismét nőtt a Borsod megyei illetőségűek szerepe (a Mályi, Nagy, Vathai, Büki, Nádasdi, Bellyéni családokból), és egy Gömörből származott alispánja is volt vármegyénknek (Tomallyai Jakab). E hosszú névsorból Bellyéni Albert alakja emelkedik ki, aki tényleg egyetemen tanult magistérként nem csak alispán, hanem 1513 és 1521 között személynöki ítélőmester, azaz a legfontosabb királyi bíróság vezető hivatalviselője volt. 1468 után, az egri püspökök örökös ispánságával az alispánoknak új jellegzetessége teijedt el: többségük valamilyen tisztség révén az egri várhoz kapcsolódott - így Famosi Bálint alvámagy (Scop Henrik ispán vámagysága alatt), Verebélyi Simon vámagy, Szóláti Balázs és Liptai László udvarbíró -, mások a várbeli püspöki kíséret, udvartartás tekintélyesebb tagjai voltak (Encsi Fülöp, Pozsgai Gáspár, Apaffy Miklós). Hangsúlyoztuk már, hogy a középkorban az alispánok a mindenkori (főispán tőle személyesen függő nemes familiárisai voltak. Ezért nem csoda, hogy az archontológiai kutatás egyetlen egy példát sem talált arra, hogy Heves vármegye 24
