Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686

HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1686

A királyi megye, a várispánság és nemesi megye a középkori Magyarországon. Heves vármegye kialakulása. Szervezete és intézményei 1526-ig

I. (Szent) István nevéhez kötődő és utódai által is folytatott államalapító tevékenységgel párhuzamosan folyt a magyarság nyugati (római) keresztény hitre térítése, és így a feudális államszervezet kiépítése szorosan összefüggött az egyházi intézményrendszer létrehozásával. Az állami és egyházi fejlődés közötti kölcsönhatás nemcsak legfelső szinten működött - például a megkoronázott király és esztergomi érsek, illetve jogi írásbeliség (törvények, oklevelek) és a latin nyelvben jártas papság viszonylatában -, hanem a királyság és egyház vidéki, helyi szervezeteinek összekapcsolódásában is megmutatkozott. Szent István első törvénykönyve szerint „ legyenek egyetértőek az ispánok és a bírák a főpapjaikkal az igazságnak az isteni törvény parancsai szerint való kiszolgáltatásában”, az ispán a helyi pappal (presbiter) együtt tartassa be a vasárnapi munkaszünetet, s ők utasítsák a falubírákat a templomba járás felügyeletére. Az első tíz püspökségnek (episcopatus, dioecesis) ha természetes határai voltak, azok rendszerint egybeestek a területükön létrejött vármegyék szélső határaival, így például a Zagyva folyó az egri egyházmegyének és Heves vármegyének egyszerre képezte a nyugati határvonalát. Az egyes püspökségen belül azonban eleinte nagyon eltérő számban került sor a királyi megyék megszervezésére. A Dunántúl egyházmegyéi négy-négy vármegye területét foglalták magukba, a keleti országrészeken viszont van, ahol a történeti kutatás egy püspökségben csak egy nagy korai vármegyét feltételez (például Csanád, Bihar esetében), Eszak-Magyarország két hatalmas egyházmegyéjében (esztergomi érsekség, egri püspökség) pedig a legrégibb fennmaradt adatok mindegyiknél négynél mindenképpen több korai vármegye meglétét valószínűsítik. A középkori egyházi és világi intézményi szerveződés szoros kapcsolatát bizonyítja az a tény is, hogy számos vármegye (comitatus, provincia, parochia) neve - sőt gyakran területe is - szoros megfelelést mutat az 1100 tájától a 14. századig kialakuló foesperessé- gekével, amelyek a püspökségeken belüli egyházkormányzati kerületek voltak a plébániák felett. Ennek előzménye és oka, hogy ahol az államszervezéskor ispáni vár állt, ott keresztelőegyház létesült, amelynek papját eleinte presbiternek nevezték, de ahogy nőtt a templomok száma, úgy emelkedett rangban paptársai fölé, s nyerte el előbb az archipresbiter, majd az archidiaconus (főesperes) címet. Ha pedig egy püspökség területén később szerveződtek új megyék, akkor ez általában új föesperességek kiformálódásával járt együtt. Másfelől: ha egy korai ispáni központ körül utóbb eltűnt a várbirtok, illetve nem alakult ki önálló megyeszervezet, a föesperesség ennek ellenére gyakran, tradicionálisan továbbélt mint egyházi intézmény.

11