Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)
ÁLTALÁNOS RÉSZ - I. szakasz Természetrajz - A vármegye fekvéséről, természeti adottságairól
voltunk, míg a Tiszántúlon időztünk. Bár ismerte a marhákat, valami madárra bukkanva kilőtte a puskáját és úgy megijesztette a marhákat, hogy két órai távolságra menekültek erre-arra, és nem tudom, meddig mentek volna még, ha a gulyások hosszas munkával és bajlódással ismét össze nem terelik őket. Sok növendékmarha annyira vad és annyira vakmerő, hogy ráront az ismeretlenekre, különösen ha valami vöröset lát rajtuk. Ez az eset azokban az években [a mostani éveknél sokkal régebben] fordult elő véletlenül egy birtokossal, akinek több csordája volt. Ugyanis vörös köpenybe volt felöltözve akkor, amikor a gulyából eladni válogatott, és egy marha úgy nekiugrott, hogy kis híja volt, hogy nem döfte keresztül, [hacsak be nem ugrik egy kunyhóba, ami kéznél volt menedékhely gyanánt, vagy ki nem kerüli a támadást.] Van is erre általános óvintézkedés, hogy a növendék jószágok vagy eladó marhák kiválogatását a csordától külön végezzék. A marhát göbölynek, a csordát gulyának nevezik. Egyik sem türi a jármot, hacsak meg nem szelídítik. A pásztorok nagy munkával szoktatják kézhez őket. De van kezes marha is, amit éjszakára hazahajtanak és naponta igénybe vesznek. [Máskülönben van szelíd szarvasmarha is, amit a házhoz tartozó igavonó állatokkal együtt éjszaka és télen otthon etetnek, napközben pedig, nyári időben, kihajtanak. De minden marha egyforma, a házi éppúgy, mint a mezei, szép, hosszú testű és gömbölyded, pompás homlokú és nemes fejű, visszahajló és magasra nyúló szarvakkal, magas, erős testalkatú és fehér szőrű.] Valamennyi fehér, nagy testű és kövér, ránézésre igen szép. Merem állítani, hogy sehol nem láttam tetszetősebb marhát, mint ebben a vármegyében. Azok a tehenek, amelyek a hegyvidéken élnek, szintén fehérek, és a csordák pompásak, ámbár kevesen vannak. [Egyébként nem sokban különböznek tőlük azok a bikák és tehenek, amelyeket a hegyekben tartanak; ezeket leírtuk. Ugyanis a mezei és a házi marhák magjából maradt fenn, így az erdőben is megőrizte a fajtáját és küllemét; jóllehet a mezeiek kissé felülmúlják, éppen csak a mezei munkában, amire éppúgy szerfölött késztetik.] 3 7 15. §. (Lótenyésztés) A ménesekről ugyanezt mondhatjuk. Sokaságuk és szépségük, amit magunk is megfigyeltünk, felkavarja a szavakat, amiket róluk elmondani és előadni akarunk. Láttunk számtalant, némelyek, és bizony ezek vezetik a lófajtákat, tiszta pejek, mások különböző színűek, sárgák, feketék és ami egyéb lószín van [vörösesbarnák, mások szürkék]. Megcsodáltuk a termetüket, gyorsaságukat és sokaságukat, [...egyik jobban fénylik, mint a másik, és kitűnik az alkatával. Ez a nyakával, az felszegett és értelmes tartásával(?) (emelkedik ki). A másik amott kecsességével és erős comjával-lábával, amaz testfelépítésével, a másik széles hátával is, magas 3 7 A Notitia egy másik fennmaradt kéziratában, a „De re rustica"-ban árnyaltabban írja le Bél munkatársa, Matolai János a hegy- és síkvidéki szarvasmarhák különbözőségét. (Bél Mátyás: Magyarország népeinek élete 1730 táján. Vál. s.a.r. bev. írta: Wellmann Imre. Bp. 1984. 65.) - Többé-kevésbé hasonló a helyzet a többi haszonállat estében is. 67