Estei Hippolit püspök egri számadáskönyvei 1500–1508 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 4. (Eger, 1992)

Bevezető

Bevezető 6 A névmutatóba a személynevek átírt formában kerültek be, és dőlt betűkkel közöltem azokat a neveket és funkciókat, amelyek nem szerepelnek a számadáskönyvben, de a szöveg utalásaiból a szakirodalom segítségével meg lehetett állapítani a személyt, vagy a tisztséget. A tizedbérlók rangját csak akkor adtam meg, ha országos méltóságot viseltek. A püspök itáliai embereinek nevét olaszul írtam. A helyneveket a mai névalakjukban és megyebeosztásukkal vettem fel. Azoknál a helységeknél, amelyek ma már nem tartoznak Magyarországhoz, régi és mai elnevezésüket, valamint egykori megyebeosztásukat is megadtam, az azonosíthatatlan települések után kérdőjelet tettem. A -völgy és a -völgye összetételek estében csak a középkori megyét tüntettem fel, mivel ezek területet jelöltek. A tárgymutatóban a forrás szövege szerint vagy latinul, vagy olaszul adtam meg a szavakat, klasszikus, illetve köznyelvi helyesírás szerint. A ritkán előforduló magyar kifejezéseket eredeti írásmódjuk szerint mulatóztam. (Eltérő írásmód, de azonos jelentés esetében zárójelbe tettem a többi névalakot, s a szavak ma is használt névalakját.) A három nyelvet más-más (normál, dőlt, vastag) betűtípussal jelöltem. A tárgymutatót igyekeztem az eredeti szövegből összeállítani, de abban az esetben ha erre nem volt mód, magam fogalmaztam meg a tárgyat, de azt zárójelbe tettem. A MTA Soros Alapítvány ösztöndíja tette lehetővé számomra az összeolvasást, a Magyar Hitelbank és a Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága a szöveg számítógépes feldolgozását támogatták, a Kulturális és Történelmi Emlékeink Feltárása és Nyilvántartása Kutatási Főirány Programtanácsa a könyv teljes kiadási költségét biztosította. Végül azok neve, akiknek tanácsa és segítsége nélkül a forráskiadvány nem készülhetett volna el: Borsa Iván (Magyar Országos Levéltár), Marcello Giglioli (Archivio di Stato di Modena), Kollega Tarsoly István (Magyar Országos Levéltár), Kovács Béla (Heves Megyei Levéltár), Kubinyi András (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Pásztor Ferenc (Heves Megyei Levéltár), Teke Zsuzsanna (Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete), Giuseppe Trenti (Archivio di Stato di Modena). Támogatóimnak és segítőimnek ezen a helyen is köszönetet mondok. E. Kovács Péter Rövidítések: d. = denarius fl. = florenus k. h. keltezési hely m. = megye p. = pagina r. = recto v. = verso vm. = vármegye Yi = a kéziratban a fél egység jele: -

Next

/
Oldalképek
Tartalom