Németh Gábor: Gyöngyösi testamentumok és fassiólevelek 1642–1710 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 1. (Eger, 1991)
Kalmárok, kézművesek, szőlőművelők
Kitekintve immár a nem nemes lakosságra is, a református egyház testamentumai között csupán néhány jobb módú kalmárkodó személyre találunk adatokat. Valószínűleg szatócskereskedéssel foglalkozott Szécsi Péterné, aki ingatlanai alapján agrártermelést is folytatott. (3 szőlő, 3 szántó, kert és parlag) Bővebben meg nem nevezett kalmáráruja, "Az boltban levő portéka", saját becslése szerint másfélszáz forint értékű volt. Annál több, üzleti kapcsolatokra utaló pénzügyletet említ. 135 tallér készpénze volt. Két zsidónál 115 tallérra, Losonczi Sámuel deáknál "egy fekete vég posztóért" 7 tallérra rúgó adóssága volt. Rosnai Balázs deáknak 18 forinttal tartozott, amely összegben felvett "portékát még meg sem kezdettük" - írja. (9. sz.) Szerző Katalin 1664-ben kelt inventáriumában olvashatjuk: "Vagyon egy ládában kalmár áru száztizenöt forint érő köz böcs szerint", de sajnos tartalmát nem részletezték. Minden bizonnyal eladás céljából gyűjtötte össze az inventárium végén felvett borászati eszközöket, 214 köblöt és 13 "apró" átalagot. (16. sz.) Kalmárkodásra utalnak a nemes Szécsi György kovácsné testamentumában lajstromba vett kintlévő pénzösszegek. 150 sing vászna (kb. 96 m) szintén sok ahhoz, hogy háztartási célokat szolgáljon. Három, nevében a szabó mesterséget viselő személynél is számon tartott kintlévő pénzösszeg. Varga Mártonnak hetedfél forinton búzát vásárolt és házánál kősót tartott. (10. sz.) Kotman Szabó István Decsi Mihállyal "süveg kereskedelemben" állott. Losonci, füleki és kecskeméti személyekkel tartott fenn kapcsolatot. Pénzügyeinek áttekintése nem kis gondot okozott a testamentumhallgatóknak. A végrendelethez fűzött utóirat jól példázza azokat a bonyolult tranzakciókat, amelyekkel az üzletfelek a pénzszűkét hidalták át. (30. sz.) A különböző pénznemek (tallér, forint, török gurus stb.) még áttekinthetetlenebbé tették a pénzviszonyokat. 4 4 Például Kotman Szabó István adósságainál "Szegedi módon számlálván mind a tallért, mind az hatvan forintot". (30. sz.) A század második felében egyre romló pénzviszonyok kényszerítették pl. Nádudvari Jánost arra, hogy kötelezettséget vállaljon az általa felvett zálogösszeg "jó pénzül" való megtérítésére. (18. sz.) A kényszerűség és gyakran emlegetett "török inség" vitte rá a gyöngyösieket és magát a városi magisztrátust is arra, hogy kölcsönöket vegyenek fel, többek között a törököktől is. 4 5 (26., 48. sz.) Mint a fentiek is bizonyítják, az üzleti kapcsolatok köre a környékbeli mezővárosokhoz fűzte a gyöngyösieket. (Losonc, Rimaszombat, Fülek, Kecskemét) 46 Apró mozaikok utalnak a törökkel való kereskedésre. A budai "árosok és zsidók" szintén hitelre adtak el a gyöngyösieknek.47 A testamentumokban a kézművesekre elsősorban a kézműves foglalkozásokat magukba foglaló kettős nevek utalnak. Ezek foglalkozásnévből (csizmadia, kovács, szabó) és tulajdonnévből tevődnek össze. Feltűnően sok a szabó nevet viselő. A testamentumok szűkszavúságából eredően nem dönthető el egyértelműen, hányan űzték ténylegesen a szabó mesterséget. Ebben a korban a nevek már nem fedik oly mértékben a mesterséget, mint az előző században, mégis feltételezhetjük, hogy többségük a református szabó céh mestere volt. Gardi Pál 1655-ös szőlőfassiójában a szőlőeladást a céh kérésével indokolta, "azon céhnek egyik tagja" lévén maga is. A fassió végén felsorolt majd valamennyi mester nevében viselte a szabó mesterséget. (8. sz.) A III. Ferdinándtól céhkiváltságokat nyerő szabó és szűcs céh - a sok protestáns mester következtében - éppen vallási alapon vált ketté és alakult önálló 13
