Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Bán Péter: A nagybirtok igazgatásának modernizációja Magyarországon a XVII-XVIII. században • 29

ti teendőkért, hanem a faanyaggal való ellátásért is feleltek, gyakran ők voltak a lovadászok is. A halászat önálló irányítása egyenesen ritkaság volt. Az ipar elkülönült szaktevékenységi formáinak a birtokkormányzat szempontjából sem központilag homogenizált, sem (az alsó szinteken) ágazatokra bontott irányítása nem vetődött fel megoldandó feladatként. Jellemző, hogy a legújabb uradalomtörténeti munkák is „fenntartás, fejlesztés, építkezések" s hasonló gyűjtőkategóriák alá kénytelenek vonni a kőműves, ács, asztalos, tégla- és mészégető, kútásó, kovács, szekérgyártó, gerencsér stb. mesterek munkavégzését. „Nem alakult ki egységes gyakorlat a gazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzése terén. Egyes helyeken az irányító szervek apró ügyekkel foglalkoztak, más helyeken még nagyobb beszerzések is elkerülték figyelmüket."

32 A birtokost és apparátusát ugyanis a kiadások minimumra szorítása érdekelte elsősorban, s az iparűzőket mindenekelőtt nem mesterségbeli tudásuk, hanem státuszuk alapján válogatta a robotosok, a saját állandó kézművesek, az alkalmilag fogadott emberek vagy a céhek mesterei közül. Az indusztriális igazgatás így elkerülhetetlenül heterogén, zűrzavaros lett ökonómiai szempontból. Az üzemszervezeti formák között nem véletlenül a XVIII. században létesült néhány uradalmi manufaktúra (vashámor, salétromföző, papírmalom, üveghuta stb.) mutatott szakszerű vezetést. A földesúr által elvárt birtokigazgatás szervezeti felépítését nyilvánvalóan a nagybirtoknak - a középbirtoknak úgyszintén - a tulajdonjogi struktúrája határozta meg, azaz a XVIII-XIX. század fordulójáig végső soron nem homogén termelőegységként, hanem jogi komplexumként kezelte alkotórészeit. A legfontosabb ebből a szempontból az a tény volt, hogy a kisebb vagy nagyobb territóriumokat alkotó uradalmak mindegyike, habár kerek donációs egységet képezett, egyaránt két birtokjogi földcsoportból: az allodiatúrákból és a jobbágyparcellákból állt, sőt ezek mellett speciális regáléjogok is megillették a földesurakat.

33 A birtokkormányzat sikerességét vagy kudarcát tehát azon mérték le, hogy a jogilag különféle alapokon nyugvó bevételeket - miután mindegyiket a maga legoptimálisabbnak látszó kihasználási útján-módján gyűjtöttek össze - hogyan tudják koncentrálni, majd azután egészen más felhasználási, fogyasztási célcsoportokra bontani. Ennek a rendszernek a bonyolultságát legjobban a robotolási formák végtelennek tetsző sorával lehet érzékeltetni. A szántókon évi többszöri szántás, aratás, behordás, cséplés, trágyahordás; a réteken kaszálás, gyomlálás; az erdőkben favágás, szállítás, vesszővágás; az építkezésekhez tégla- és mészégetés, kővágás, vályogvetés, tetőfedés; a vizeken tóásás, jégvágás, nádvágás, kútásás, vízhordás; a szőlőkben, a kézműiparban az igénytelenebb munkák; a kereskedelemben a közelebbi és a „messzi szekerezés", azaz annyi vegyes munkafajta tartozott közé, 32 KÁLLAY op.cit. 135. p. 33 TÓTH Tibor: Ellentét vagy kölcsönösség? Bp. 1980. 11-38. p. 40