Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Szomszéd András: Pogony népe 1707-1930 között • 233

vasát már a kovácstól vette, vagy nála rendel. A kocsit maga készíthette, de a kerekét már vennie kellett, így a bognár munkája, no meg a vasaláshoz a kovács ügyessége sem nem nélkülözhető. A bognár valószínűleg más faluban lakott vagy uradalmi alkalmazott volt, mert neve pogonyi összeírásban nem szerepelt. Kovács neve is igen későn fordul elő, először az 1767/68-as katonai évben, neve Sztrisnik György, 1771/72-ben őt követi Havass György, majd a következő évben Gaál István. Hogy helybeli-e, arra nincsen bizonyítékunk, sem mellette sem ellene. 22 1828-ban a „faber ferraricus", a helység és a község kovácsa Lévay József. 23 Előzőleg kovácsmesterséget űzött az 1767/68-as évben két cigány családfő is Pogonyban: Sándor István és Oláh István egyaránt uradalmi alkalmazottak vol­tak. 24 A falunak malma is volt. 1831-ben molnára a „nemtelen" származású Major György konvenciós. A malom báró Kemény Dánielé és két kővel őrölt. Évi kere­sete 30 kila őszi-tavaszi (búza, árpa) 1/3 részét kapja a haszonnak, egy legénnyel dolgozott, eves terhe 25 napi munka (robot), illetve 4 vft pénzben. Az 1840-es összeírás szerint a helyi kocsma bérlője valószínűleg az első helyben lakó izraelita, nős, egy gyermeke volt. 25 1841/42-ben a nevet is ismerjük: Dajts[!] Bernát. Feleséges, 4 éve élt Pogonyban, 4 gyerekkel. Évi árendája 25 fi. 26 1848-ból ugyancsak névszerint ismerhetjük az árendást, Fridmann András­nak hívták, 25 éves, a Borsod vármegyei Bolyban született, foglalkozása „csaplá­ros" és magatartása ,jó viseletű". Felesége, Gróf NeJli 22 évvel ezelőtt született a Borsod megyei Szentpéteren, volt egy 3 hónapos kislányuk, aki már Pogonyban született. 27 A felsorolt személyek jogállásuk szerint, ha a településen saját házzal bírtak, házas zselléreknek számítottak, ha nem, hazátlan zsellér volt a nevük. 1848 után - amikor megtörtént a jobbágyfelszabadítás -, a fentebb felsorol­tak „iparűzők és kereskedők" név alatt kerültek az adólajstromba. Az 1850/51-es közigazgatási évben Pogonyban a rájuk kivetett egyenes adónak a kimutatása a következőket tartalmazta: 22 NML. IV.. 7c. Öi: 1099. 23 MOL. AP. 1828. 26. Nógrád 206. Pogony. 24 NML. IV.lb-10. Cigányok Öi: 139. 25 NML. IV. lb-1. Öi:7/1840. 26 NML. IV.7c-2. Öi: 944. 27 NML. IV.7c-2. Öi: 987/1848. 240

Next

/
Oldalképek
Tartalom