Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)

Bodnár Krisztián: Heves és Külső-Szolnok vármegye követei az 1832-36. évi országgyűlés vallásügyi vitáiban

Ha a hevesi követek ténykedését tekintjük át a vallásügyi vitákban, jóval kevesebb tényszerű megállapítást (és a protestánsok szemszögéből nézve kevesebb pozitívumot is) fogalmazhatunk meg. Úgy tűnik, a diéta nagy szónokaihoz képest ritkábban szólaltak fel, és akkor is inkább csak rövidebb beszédeket tarthattak, de aktívabbak voltak annál, mint amit a viszonylag csekély számú szak- irodalmi utalás és a követjelentések alapján feltételezhetnénk. Sem a levéltári források, sem Kossuth és Kölcsey kiadott vonatkozó művei nem említik ugyanis túlságosan gyakran Dobóczky és Brezovay diétái megnyilvánulásait, miközben az országgyűlési jegyzőkönyvek - amelyek azonban csupán a kerületi ülések anyagát tartalmazzák - arról tanúskodnak, hogy e két követ nem burkolózott teljes hallgatásba a vallási ügy kapcsán sem, mindössze a jelentéseikben nem számoltak be a felszólalásaikról, illetve Kossuth és Kölcsey sem minden esetben tartották fontosnak lejegyezni a megnyilvánulásaikat. (E tény mögött feltételezhetően nem az említett két politikus liberálisok iránt érzett szimpátiáját kell keresnünk, hiszen különösen Kossuth bőséges információkkal szolgál az ellenfél beszédeiről, inkább azt gyaníthatjuk, hogy a hevesi követek „beleszürkültek” a diétái közösség második vonalába, így kevéssé vonták magukra a figyelmet.) Miközben egyes megállapítások szerint az idő múlásával a két táblán egyre kevesebben pártolták a vallásügyet,86 87 a diétái tárgyalások során Heves és Külső-Szolnok vármegye álláspontja nem sokat változott - igaz, amint azt már említettem is, nem is volt kiforrott véleménye, és a követek is elfogadni látszottak kisebb engedményeket -, talán csak annyiban, hogy Brezovay 1833 nyarától kezdődően erőteljesebben hangsúlyozta a főrendi javaslatok elfogadásának szükségességét.

A közgyűlési jegyzőkönyvek bejegyzéseiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valószínűsíthetően a megye közönségét sem érdekelte különösképpen a vallási ügy, vagy legalábbis nem maradt nyoma annak, hogy viták zajlottak volna le a közösségen belül, illetve hogy a Heves és Külső-Szolnok vármegyei nemesség politizáló része a tények egyszerű regisztrálásán túlmenően - egy-két követutasítást kivéve, amikor kifejezetten szóltak a felmerült vallásügyi kérdésekről - tárgyalta (vagy egyáltalán megemlítette) volna a közgyűléseken ezt a témát. Ez egyrészt annak is lehet a következménye, hogy e törvényhatóság nem rendelkezett átfogó koncepcióval a vallási sérelmek ügyében, s amint azt Völgyesi Orsolya is említi, ,,[a] vármegyék többsége az egyházügyi munkálat véleményezése során nem fogalmazott meg átgondolt és rendszerbe illeszkedő alapelveket”*1 Nem könnyű megállapítani azt, hogy a döntő többségében katolikus népességű és egyházi központnak számító Heves és Külső-Szolnok politizáló elitje milyen mértékben volt érdekelt például a protestánsok sérelmeinek megtárgyalásában és/vagy orvoslásában. Feltételezhető, hogy a megyei vezetésre meglehetősen nagy

86 Horváth 339.

87 Völgyesi 125.

167