Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)

Magyar Kata: Polgári Mihály, a felségsértéssel vádolt mezőtúri református prédikátor pere

húsos kezű, lábú” - ezekkel a szavakkal jellemzi külsőleg a szökését követően két évvel, 1754-ben kiadott körözés Polgári Mihályt.17 18 A személyleírása alapján barna bőrű, egyenes, fekete hajú, zömök testal­katú lelkész 1752. évi szökésekor 39. évében járt, ugyanis 1742-ben írt, Itinerari- umals előszavaként szolgáló önéletírása szerint 1713. szeptember végén látta meg a napvilágot Polgáron. Születési helyét jelölő ragadványneve állandósult vezeték­névvé, ugyanis apja még Nagy Mihály névre hallgatott, mostohaapjától származó Rácz ragadványnévvel.19 Édesanyja pedig a Szatmár megyei Angyalosról szár­mazó Kis Katalin volt, aki 11 gyermeknek adott életet.20 Polgári önéletrajzában elsősorban tanulmányainak, tanárainak bemutatá­sára fektetett hangsúlyt, hiszen tanulóévei alatt, utrechti peregrinációja előtt fog­lalta írásba addigi életének eseményeit. Önéletírásából kiderül, hogy Csegén (ma: Tiszacsege) kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, ugyanis az 1717-i tatár betö­rés miatt családjával a Szabolcs megyei településre költöztek.21 1725-től a debre­ceni református kollégiumban tanult tovább, azonban az 1727-es debreceni tűz­vészből kifolyólag 4 évig Nagykőrösön kellett folytatnia tanulmányait. Hiába jutott el Nagykőrösön a tógátusságig,22 1 731. évi debreceni visszatértekor - egy­éves nagykőrösi praeceptorsága23 ellenére - itt is tanított elemistákat, és csak ezt követően került Kunszentmiklósra a gimnazistákat tanító rectorként.24 1733-ban végül Debrecenben is eljutott a tógátusi szintig, így megkezdhette felsőszintű ta­nulmányait. Önéletrajza alapján Polgári kiváló tanuló lehetett, aki tudásával a kö­zösség javát is igyekezett szolgálni, amit jól szemléltet, hogy több mint 30 diák­társa kérésére magyarázatokkal ellátott görög nyelvtankönyvet állított össze 1738- ban. Szinte kizárólag iskolaüggyel foglalkozó önéletrajzában figyelemreméltó, 17 MNL JNSzML IV.l.b. C. capsa IV. Fase. 1. No. 22., MNL JNSzML IV. 1.a. 2. kötet 585. és MNL ÓLA 35 1754. január 128. 18 itinerarium (lat.): útinapló, útikönyv 19 TtREN R 550. és Szabó 114. A periratok alapján két lánytestvéréről ugyanakkor tudjuk, hogy a Rácz-ot használta vezetéknévként: Rácz Erzsébetet és Rácz Annát hallgatták ki lánytestvérei közül a per folyamán, ellenben a szintén vallatás alá vont öccse (Polgári Ger­gely) a bátyjával azonos vezetéknevet viselt. MNL HML IV.l.b. 250/1753. 20 TtREN R 550. és Szabó 114. 21 Az 1717. augusztusi tatár betöréshez lásd pl. Barta 20. 22 tógátus: a gimnáziumi 6 osztály elvégzését követően „főiskolára” járó - tóga viselésre kötelezett - református diákok megnevezése. Lásd Pallas 16. 230. о. 23 praeceptor: alsóbb évfolyamokban tanító nagydiák, lásd pl. Kopp 159. http://www.matud.iif.hu/2010/02/04.htm [2018.06.16.] 24 rector: akadémia, gimnázium vezető oktatója, lásd pl. Kopp 159. http://www.matud.iif.hu/2010/02/04.htm [2018.06.16.] 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom