Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 20. (Eger, 2013)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kárbin Ákos: Az állam szerepe Eger város szőlészetének újjáépítésében • 71

hatóság hathatós eljárásába vetett hitét. Az indítványozó képviselő egy nagyon szigorú hét pontból álló tervezetet állított össze a hamisítás megfékezésére, illetve szankcionálására.66 1900 májusában az egri szőlők 70-80%-ban fagykár következtében tönk­rementek.67 Szederkényi Nándor városi képviselő az 1900. június 12-ei képvise­lőtestületi ülésen indítványozta a fagykár miatt a szükséges intézkedések meg­hozatalát.68 A károkat adóleírással próbálták meg enyhíteni. Ez ügyben feliratot küldtek a pénzügyminiszternek, Lukács Lászlónak, aki a Széli-kabinetben is megtarthatta tárcáját. Kérték, „hogy azon szőlők adómentessége, amelyekre a 10 év már folyamatban van az idei fagykárt tekintve — ezen év levonásával egy évvel hosszabbitassék meg, az agrár kő les önnel betelepített szőlőkre nézve pedig a 15 évi törlesztési idő, valamint az 5 évi halasztás egy-egy évvel hosszabbitassék meg". A vincellériskola sikere Az 1900. november 17-ei közgyűlésen az állami vincellériskola telepén termett szőlővesszők értékesítéséhez egy bizottság kiküldéséről döntöttek. A kedvezményes áron eladandó szőlővesszők és oltványok értékesítésére a képvi­selőtestület Morvay János elnöklete alatt, a Kiss Ernő állami vincellériskola igazgató, Sümeghy Árpád kerületi biztos, Bayer Henrik (1866-1931), Braun Károly és Dr. Kösztler József (1848-1920) képviselőkből álló bizottságot kérte fel.69 A Széli-kormány 1901. szeptember 21-ei minisztertanácsán ismét tárgyal­ták az egri vincellériskola ügyét.70 A földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy az egri Magyar Királyi Vincellériskola céljaira alkalmi vétel útján sikerült jutányos áron pincét beszerezni, annak 1 000 koronányi ára, mint előirányzat nélküli beruházás címén fogják elszámolni. kiadás azonban ellensúlyozva lesz a földművelésügyi tárca múlt évi beruházási hitelénél 8 cím 1 rovat 4 alrovat alatt ugyancsak az egri vincellériskola céljaira engedélyezett s a folyó évre lekötött 8 000 korona keretén belül eszközlendő megtakarításokkal.”71 1901. december 21-én a közgyűlés előterjesztése az állami vincellériskola szőlő­vesszőinek és oltványainak a kiosztásához bizottság állított fel.72 Minthogy az egri állami amerikai szőlőtelep igazgatósága 1901-ben termelt és eladásra szánt 66 67 68 69 70 71 72 HML V-71 14. rsz. 1900. április 21. Alispáni jelentés 1900. évi 72. HML V-71 14. rsz. 1900. június 12. HML V-71 14. rsz. 1900. november 17. MOL K 27. 1901. szeptember 21. Uo. HML V-71 15. rsz. 1901. december 21. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom