Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 20. (Eger, 2013)

KÖNYVISMERTETÉS - Nagy József: A hagyományos paraszti társadalom felbomlásának kezdetei 1945–1956. Bp. 2009. Napvilág Kiadó. 334 p. (Szecskó Károly) • 115

felfigyeltek az úgynevezett népi írók (Darvas József, Erdélyi Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Veres Péter). A munka hiányossága továbbá, hogy a szerző elsősorban a Magyar Kommu­nista Párt agrárpolitikai elképzelésével foglalkozott, s csak keveset szólt a Nemzeti Paraszt Párt, a Független Kisgazda Párt terveivel. Miután a szerző többször hivatkozik Rákosi Mátyás memoáijára, érdekes lett volna annak megemlítése, hogy a magyar párt agrárpolitikájának gyökeres megváltoztatása összefüggött ama sztálini politikával, amelynek lényege a harmadik világháborúra való felkészülés volt. Jó lett volna, ha a szerző a kulákpolitika alapos elemzésével párhuzamosan szól az úgynevezett kulákperekről, amelyek főként Békés és Csongrád megyé­ben halálos ítéletekhez is vezettek. A könyv forrásjegyzékének tanulmányozása során az is kitűnik, hogy a szerző főként a Magyar Kommunista Pár, a Magyar Dolgozók Pártja különböző párttestületének iratanyagát, a statisztikai irodalmat, a jogszabályokat dolgozta fel, nem vett figyelembe néhány alapművet, például Márkus István és Honvári János munkáit. Nagy József munkáját újszerűsége, és alapossága miatt nemcsak a szak­történészek és az agrártörténészek figyelmébe ajánljuk, hanem a különböző iskolatípusokban tanító történelem szakos tanárok, sőt a történelem iránt érdek­lődő szélesebb olvasóközönség figyelmébe is. SZECSKÓ KÁROLY 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom